A finisbe érkezve…

A ballagást megelőző események évek óta ugyanabban a rendben zajlanak, mégis mindig van köztük valami különbség is: mássá teszi őket a végzős osztályok eltérő habitusa, lelkesedése. Így volt ez a 2023/2024-es tanév a 12.-esek számára utolsó hetében is.

A hétfői kibocsájtó istentisztelet már a búcsú jegyében zajlott. Pali bácsi visszatekintett a végzősök az iskolában eltöltött négy évére, a közös hittanórákra, poénokra. A humorral megtűzdelt prédikáció után azonban ünnepélyesebbé vált a hangulat, mikor minden diák megkapta tőle a személyes áldást, igazgató asszonytól pedig az igés lapot. Valami elkezdődött…

Kedden nagyon sokan gyűltünk össze, hogy a fáklyás felvonulás keretében kisétáljunk Vajda Péter sírjához. Szerencsénkre ezúttal az időjárás is kegyes volt hozzánk, nem mosta el az eső az alkalmat, mint már annyiszor. Iskolánk névadója, egykori tanára és igazgatója sírjánál, ha tehetik, mindig koszorúznak a végzős évfolyamok, megemlékezve munkásságáról, szellemiségéről. Így volt ez most is, elhangzott dal és Vajda-vers is. Olvass tovább

A Márta mozgalom első lépései iskolánkban

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium idén nagy örömmel csatlakozott az Evangélikus Egyház programjába. A Márta mozgalom keretein belül iskolánkban január 15-31-ig kiemelt szerepet kapott az adománygyűjtés. Elsősorban szárazélelmiszereket és használt, de jó állapotú ruhákat is gyűjtöttek iskolánk tanulói, valamint pedagógusai. A 11. évfolyamos tanulók kiemelt figyelmet fordítottak erre az akcióra, hiszen az ő feladatuk volt a felajánlások összegyűjtése és figyelemmel kísérése. A tanulók a portán helyeztek ki dobozokat, melyekbe társaik hozhattak adományokat a gyűjtés alatt, már nem használt ruhákat és tartós élelmiszereket.

Természetesen minden osztályba eljutott az adományozás híre, így az iskola közös erővel fogott össze a jó ügy érdekében. Minden osztályfőnök felhívta a figyelmet az intézményben zajló akcióra, de a 11. évfolyamos diákok is folyamatosan vitték a hírét az iskolán belül. Január végére tekintélyes mennyiségű élelmiszer, illetve ruhacsomag jött össze, amit a 11. évfolyamos diákjaink lelkesen válogattak ki és pakoltak fel az autóra. Olvass tovább

Vajda Gála 2024

Előtérben a zene

Vajda Gála a gimnáziumban

A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban 2024. április 17-én került sor a Vajda Gálára, amelyet a Cervinus Teátrumban rendeztünk meg. Ha április, akkor tavaszköszöntő gála, amely már több mint egy évtizedes hagyományra tekint vissza iskolánkban. Színfolt ez a gimnázium életében, izgalommal teli készülődés előzi meg a diákok részéről. Itt mutathatják meg tehetségüket a művészetek terén, legyen az versmondás, ének, zene vagy tánc.

A kellemesnek ígérkező programot Kita Erzsébet, a gimnázium igazgatónője nyitotta meg, majd Lázár Zsolt esperes köszöntötte a jelenlévőket.

A délután programjában a hangsúly ebben az évben a hangszeres zenén volt. A gimnázium tanulói, akik közül többen a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola növendékei is, felléptek a műsorban, illetve különböző formációkban zenekarokat alapítottak, úgy adták elő kedvelt slágereiket.

A zeneszámok sorát Laukó Boglárka kezdte, kinek zongorajátékát több iskolai rendezvényen hallhattuk már, most Yiruma: As jou wish című számát adta elő. Zongorázott Szrnka Katinka is, repertoárjában az Imagine Dragons: Demons című darabja szerepelt.  Mindketten Iváncsó Viola tanítványai. Balás Atina Martha Mier: The Jazzy Mountain King című darabját adta elő szinté zongorán, ő Körösparti Ágnes tanítványa.

A Dione zenekar tagjai, Lauday Izabella, Haluska Lóránd és Molnár Lilla erre az alkalomra álltak össze, az együttesben közreműködött Földi Zsolt tanár úr cajonon. A Love me or leave me című szám instrumentális feldolgozását adták elő nagy sikerrel.

A Vajda Gálára készülve alakult a OneTimer zenekar is, amelyet Gyetvai Csongor alapított. Ő és Bacsa Zalán elektromos gitáron, Hipszki Liza basszusgitáron játszott, Tóth Sára énekelt, dobon közreműködött Kisdi Endre, a gyomai zeneiskola dobtanára. A Hooligans együttes Játszom című számát és Azahriah Mind1 című slágerét adták elő. Olvass tovább

Németországban jártunk

Németországban jártunk

Miközben az iskola diákjai a tavaszi szünet aggasztó végéhez közeledtek, páran Németország déli részén barangoltak. Szekretár András vajdás öregdiák felajánlásából 12 diák kapott lehetőséget, hogy elutazhasson Frankföldre, illetve a Sinsheimi és Speyeri Műszaki Múzeumba, mindezt teljesen ingyen. E diákokat Pécsváradiné Tóth Anikó néni és Pécsváradi Tóni bácsi kísérte el, így március 3-án tizennégyen indultunk el busszal iskolánk elől, hajnali 5 órakor. A bóbiskoló társaság egy 11 órás és majdnem ezer kilométeres út elé nézett, amit csak egy pár vitalizáló benzinkút-látogatás szakított meg.
Az úton szinte végig autópályákon mentünk, így a látvány korlátozott volt. Ennek ellenére Ausztria keleti részén szinte végig láttuk az Alpok havas csúcsait, és elmentünk a gyönyörű melki apátság mellett is. Az Inn folyón, egyben az osztrák-német határon átkelve már csak pár óra utazás volt hátra. Délután háromnegyed 5-kor megérkeztünk Windsfeldbe, ahol a szállásunk volt. A német házaspár, akik a házigazdáink voltak, este finom vacsorával vártak minket. A menü házi pizza volt, ezt elfogyasztva pedig lefekvés előtt összegyűlt a csapat kártyázni. A hosszú utat kipihenve másnap mindenki szíve szerint válogathatta meg reggelijét: választhattunk zsömlék, sonkák, sajtok és zöldségek közül, illetve többféle italból is.
Fél 8-kor elindultunk a szállástól majdnem két órára lévő Sinsheimi Műszaki Múzeumba, ami hatalmas területen fekszik. A három benti teremben és egy nagy kültéri területen, illetve a termek tetején számtalan különféle jármű és gép volt kiállítva. Láthattunk repülőket, motorokat, mozdonyokat, bicikliket, mezőgazdasági járműveket, veterán és modern versenyautókat, sportautókat, régi és új luxusautókat, de tankokat és egyéb hadtörténeti járműveket is. Az egész múzeumot körülbelül 3-4 óra alatt jártuk be, mindenki másféle útvonalon haladhatott, mivel szabadjára voltunk engedve a nagy területen. Többen meglátogattuk a múzeum éttermét is, ahol kiadós adagokat szolgáltak fel. 4 óra körül indultunk haza. Fáradtságunk ellenére út közben megálltunk egy bevásárlóközpontban, ami szintén óriási volt, tehát itt is további kilométereket gyűjtöttünk. A szálláson a frank vidékre jellemző vacsorával készültek: sertéssült mártással és krumpligombóccal. Az előző naphoz hasonlóan késő estig kártyáztunk, páran csocsóztunk is. A villanyoltást a házigazdánk fél 12-kor jelezte nekünk, de a Frankföldre jellemző dialektus miatt ennek megértése csöppet feladta a leckét.
A harmadik nap hasonlóan kezdődött: megreggeliztünk és reggel 7:30-kor már a buszon ültünk. Ezen a napon az úticélunk Speyer volt, ami Sinsheimtől további fél órára, a szállásunktól 200 kilométerre fekszik. A Speyeri Műszaki Múzeum különbözik a sinsheimitől: kisebb területen fekszik, kevesebb jármű és gép van kiállítva, viszont ezek között vannak óriásiak. Láthattunk egy Boeing 747-es repülőgépet, egy szovjet űrsiklót, többféle hajót és a németek híres U-Boot tengeralattjáróját is. Ezek különleges élmény nyújtottak, hiszen belülről is megtekinthettük mindegyiket. Ezen kívül a kiállított darabok között voltak még motorok, antik és klasszikus autók, mozdonyok, hangszerek, és egy egész terem az űrutazásnak volt szentelve. Testközelből láthattunk egy holdjárót, asztronauta-felszerelést és egy igazi, 3,34 milliárd éves holdkövet is!
Mindkét múzeumban megtekintettünk egy-egy érdekes filmet, melyek a legmodernebb technikával készültek. 2 órakor elindultunk Speyer központjába, hogy megnézzük a nevezetes dómot. Az 1080-ban átadott épületben Tóni bácsi rögtönzött történelemórát tartott, hogy elmesélje a dóm történetét. Ezután lementünk az ennél is régebben épült kriptába, ami egészen egyedülálló látvány és élmény volt. Ebben a kriptában van eltemetve többek között II. Konrád, III., IV. és V. Henrik, illetve Habsburg Rudolf is. A dóm meglátogatása után egy órát eltölthettünk Speyer történelmi belvárosában, az elbűvölő látvány miatt pedig ez az idő gyorsan elrepült. A szállásunkon újból egy frank különlegességgel vártak minket: marhahús barna szósszal és zsemlegombóccal. A frank ételek egyébként megosztóak voltak a csapatban: van, akiknek ízlett és van, akinek nem igazán, de senki nem maradt éhen. A vacsorát a szokásos program követte, s mivel ez volt az utolsó esténk, nem siettünk a lefekvéssel.
Másnap egy gyors reggeli után elköszöntünk házigazdáinktól és Andrástól is, 8 óra előtt pedig már hazafelé tartottunk. A visszaút semmivel sem volt rövidebb, 950 kilométer várt ránk. Ugyanazon az útvonalon mentünk, ugyanaz a táj, éppen ezért valamelyest tudtuk pótolni az alváshiányt. Este 7 óra előtt értünk az iskola elé, ahol a szülők már izgatottan várták élményekkel teli gyerekeiket. A négy nap alatt körülbelül 2700 kilométert tettünk meg, ami valószínűleg mindenkinek szokatlanul hosszú táv volt busszal, de ez is egyfajta élményt nyújtott. Még egyszer szeretnénk megköszönni Szekretár András önzetlen támogatását, számos kellemes élményben volt részünk jóvoltából. Köszönjük továbbá házigazdáinknak, a buszsofőröknek és Anikó néninek, illetve Tóni bácsinak.
Pálinkás Hunor

Finnországban jártunk

Aki engem ismer, tudhatja, hogy van egy szavajárásom: „Nem rossz gyerek ő; nem dobálja kaviccsal a repülőt.” Most lehettem volna rossz, ha a tranziton átengednének kavicsokat: belülről lett volna alkalmam tesztelni, vajon a gépmadár és a kő rugalmasan ütközik-é, vagy valamelyik kölcsönható maradandó alakváltozást szenved. Nem gondoltam azonban akkor erre, mikor 2024. március 15-én reggel fél négykor, mintegy 4 és fél óra alvás után a Vajda Band Emlékzenekar alapító tagjaival és a távolmaradókat helyettesítőkkel elindultunk kicsiny történelmünk talán legnagyobb kalandjára: Anikó néni  több hónapos szervezőmunkájának eredményeként Finnországba, Jalasjärvibe utazhattunk ki egy kisebb turnéra.

A nyolc zenész közt ketten voltak csupán, akik már megcsodálhatták a felhők feletti tájat; jómagam is beleértve először ültünk föl nagyobb repülőre. Érthető, hogy inkább a fel- és leszállás izgalmaival, valamint az ablakon kívüli lélegzetelállító panoráma fényképi megörökítésével foglalkoztunk mindannyian, mintsem a kavicsdobálással.

A légi utazás két órát és húsz percet vett igénybe. Nagyjából 900 km/h-s sebességgel, 10 km magasságban repülve értük el első úti célunkat, a helsinki repteret. Innen a csapat kisbusszal ment tovább a közép-finnországi kisvárosba, Jalasjärvibe, ahol már szeretettel vártak bennünket a családok, akiknél elszállásoltak minket, valamint Lendvayné Sovány Zsóka néni, aki meghívta a zenekart, s aki az utunk külföldi részét megszervezte. Szerencsére az utazás alatt viccesebb kedvű zenészeink akcióba lendültek, így a durván 324 kilométer út monotonitását (a finn táj: tajga fenyőerdő – tó – benzinkút – tó – benzinkút – erdő (a változatosság kedvéért) szerencsésen átvészeltük.

Első napunk a beköltözéssel és a körülmények feltérképezésével telt: a Magyarországon az utóbbi években szokatlan, kellemes, havas tájkép és hideg idő fogadott bennünket. Szerencsére hallgattuk az időjárás-jelentés szavára: bőségesen készültünk meleg holmikkal a finn „tavaszra”. A sikerrel vett akadály jutalmaként az este folyamán elvittek bennünket a helyi ifjúsági klubba, ahol UNO Flip-et játszva nyílt alkalmunk megnevettetnünk egymást és önnön magunkat.

A fárasztó utazás után immár pihent fejjel ébred(het)tünk fel szombaton. Hangszereinket letétbe helyeztük a helyi iskola zenekari próbatermébe (igen, az ottani iskolában külön csak e célra van egy terem), majd a seinäjoki Ideapark nevű bevásárlóközpontot vettük célba. A Csaba Centerhez hasonlítható méretű és választékú plázakomplexumban mindenki kedvére válogathatott, kereshetett szuvenírt magának és családjának – legnagyobb bánatomra elsősorban ruhák és jóval kevésbé elektronikai cikkek közül –, s persze meg is ebédelhetett. Mégsem a gyomornak legkedvesebb tevékenység nyűgözte le a csapatot leginkább (és nem is az egyik közértben kapható MAGYAR sör), hanem egy elsősorban könnyűzenei üzlet. Minden volt ott, mi szem-száj ingere: zongora, dob, gitár, basszusgitár, s persze effektprocesszorok és erősítők, a dobokhoz kapható kiegészítőkről és a hangosítástechnikai portékákról nem is beszélve. Jómagam egy fél órát is elidőztem ott, rácsodálkozva olyan dolgokra, amiket idehaza csak nagyon ritkán és kevés helyen van alkalma látni az embernek.

Azonban az óra ütött, visszatértünk vendéglátó városkánkba, s kipróbáltuk a helyi hangtechnikát – meg mellesleg az összes ütőhangszert, melyet a teremben felleltünk, s odahaza sosem nyílt lehetőségünk még kipróbálni őket. Az iskola olyan mértékig volt mindennel fölszerelve, hogy ha nem az alapítók, hanem a teljes band utazott volna ki, akkor is vígan kihangosítható lett volna minden egyes muzsikus. E bőséggel élve a próbát végül hangbeállás szempontjából sikeresnek könyveltem el: készen álltunk a másnapi fellépésünkre.

Az este folyamán vendéglátómnál, Joose Tammelinnél gyűlt össze a csapat, hogy a komponista gitárkoncertjének lehessünk fültanúi. Nekem később azt mondta, hogy sajnos már elfelejtett az évek alatt normálisan gitározni. Én nem tudom, ő milyen zenész volt régebben, azt azonban nagy magabiztossággal ki merem jelenteni, hogy amit este hallhattunk, az művészet volt a javából. Nem egyszerű darabokat mutatott be nekünk szinte hiba nélkül, érzéssel, muzikálisan. Valamennyiünket lenyűgözött, s a vacsorára fölszolgált sok finomság csak még ízletesebbé vált általa. Esti levezetés gyanánt egy újabb helyi jellegzetességet, a finn szaunát próbálhattunk ki – természetesen fatüzeléssel. Arrafelé szinte nincs olyan családi ház, ahol ne lenne szauna. Amint Joose elmondotta, a régi szokások szerint a szaunákat a mai orvosi javallatokkal ellentétben órákon át használták: az ember odabenn ült és meditált a forró, párás levegőben. Jómagam csak egy félórácskát elmélkedtem, de pozitív hatása, akárcsak az utána kint, a hideg tornácon félmeztelenül eltöltött néhány perc, érezhető volt és jólesett. Felfrissülten tértem tehát nyugovóra.

Az Úr napján délelőtt átpakoltunk a helyi evangélikus gyülekezet szertartási termébe, majd itt is megejtettünk egy próbát. A csarnokszerű helyiség akusztikája kitűnőnek bizonyult: szinte nem is volt szükség semmifajta elektronikus rásegítésre. (Helyesebben szólva nem lett volna szükség reá.) Próbánk után a helyi kebabárusnál megebédeltünk, majd délután kettő órától elkezdődött a műsor. Fölemelő érzés volt, amikor gimnáziumunk indulója a finn közönség előtt fölcsendülhetett, és látszott a helyiek arcán, hogy talán, ha a szöveget nem is értik, mégis egy identitás, egy életérzés szólt ki a hangszerekből és a hangszórókból.

A koncert után várt bennünket Finnország legnagyobb skanzenje, a jalasjärvi néprajzi múzeum. Finnország minden területéről százas nagyságrendben állnak ott épületek, melyek mind eredetiek, szétszerelték s új helyükön összerakták őket. Sajnos csak néhány házig jutottunk el: vacsoraidő lévén értünk jöttek a fogadó családjaink, s egy rövid étkezés után esti programunkhoz, a városi szaunához fuvaroztak bennünket. Nosza, ki is használtuk ezt, s feltöltöttük az izzasztókamrát. Zsóka nénitől ekkor újabb információk birtokába juthattunk: a svédek például nem locsolnak vizet a kályha tetején sorakozó kövekre, ők száraz levegőben ülnek, s ami még izgalmasabb: a finnek füstös szaunája. Ez a hazánkban is elterjedt fűrészporos húsfüstölőkkel teljesen analóg, csak ünnepi alkalmakra befűtött szauna. Évente egyszer-kétszer beülnek a finnek, majd a pár órás tartósítás után egy hétig kellemes füstölthús-illatot árasztva, enyhén szurkos bőrrel élvezik a kezelés pozitív hatásait. Sajnos értelmem meghaladta, hogy e kátrányos helyzet örömeit megtaláljam. Mondhatni, ez egy füstbe ment terv. A szauna utáni hóangyalkázás és megmártózás a gigászi lehűlő medencében, a komplexum melletti tóban viszont kihúzattatott a bakancslistáról: ketten vígan kipróbáltuk e valójában nem is olyan bizarr szokásokat. Végül este Joose lucfenyőteája adott csendes álmot fejemre.

Másnap immár modernebb számokra helyezvén a hangsúlyt a helyi iskolának is bemutatkozhattunk. A diákközönség és tanáraik műsorunkat még szívesen hallgatta volna tovább is. Ez igen szerencsés kritika, hisz nekünk rendkívül pozitív visszaigazolást adott: megcsináltuk, hazánktól távol turnézhatott a zenekar, s egyúttal a feladatunkat is teljesítettük. Két sikeres koncert után immár tényleg csak móka és kacagás volt minden.

Elsőként megcsodáltuk az iskolát. Az intézmény kiválóan felszerelt, a konyhán szabadszedés van, a technikaórákon a lányok kötnek, varrnak, horgolnak, a fiúk pedig fa- és fémipari munkákat tanulnak – már 8-9 évesen is. Az énekórák pedig a diákok aktív közreműködésével zajlanak, gitárok, ukulelék, basszusgitárok, dob bevonásával, s persze modern pop és rock számokat megszólaltatva. Habár a Kodály-módszertől e metódus messze áll, mégis, diákok tömegeit képes rábírni arra, ami az egyik legnehezebb a középiskolás évek alatt: a nyilvános éneklésre. Ezen pozitív tapasztalatokat tetézte a két 1100 wattos mélysugárzót is tartalmazó hangrendszere a teremnek.

A délután folyamán meglátogattuk a közeli textilgyárat is. A lengyár – bár méretét tekintve nem mondható nagynak – gyönyörű termékeket gyárt kiváló minőségben. Ezen évtizedekre szavatolt portékákat a bemutatóteremben meg is lehet vásárolni, azonban borsos áruk miatt eltekintettünk ettől a lehetőségtől, és csak néhány apróságot tettünk a kosarunkba. Végül a látogatással járó fahéjas süteményt elfogyasztva és a műhely mögötti függőhídon a tériszonyunkkal megküzdve (már akinek meg kellett) véget ért e program. Már csak egy utolsó kikapcsolódási lehetőség maradt: a szánkázás.

Érdekességét az a tény adta, hogy otthon ilyen élményben igencsak régen volt részünk –  mivel e tevékenység alapvető eleme, a hó hiánycikk már évek óta –, különlegességét pedig maga a helyszín. Ez egy sípálya, ami egy kisebb dombon van, azonban maga a geológiai képződmény rendkívüli. Eredete nem vezethető vissza a földkéreglemezek mozgásával gyűrődés vagy vulkanikus tevékenység által létrejövő rokonaiéhoz. Egészen egyszerűen az évek során összehordott tetemes mennyiségű építési törmelék vált heggyé, mérete pedig az idők folyamán egyre terjedelmesebb lesz, hiszen a törmeléket folyamatosan hordják rá a hómentes időszakban. Igencsak meglepődnénk, ha egy-két év múlva ellátogatnánk oda és meglátnánk a síparadicsomot.

Rövid, de fantasztikus kalandunk ezzel véget ért. Bepillanthattunk egy tőlünk távoli, de különleges világba, ízelítőt kaptunk Jalasjärvi és környéke kultúrájából, a hó és a tél varázsából, és nem utolsó sorban a finn emberek vendégszeretetéből – ezt mind a szívünkbe zárva érkeztünk haza.

 

Zárásként most szólaljanak meg a kiutazók: ím, a véleményük az utazásról:

„Hatalmas vendégszeretetben volt részünk és felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk.”

„Ezt az utazást egy felejthetetlen élménynek tartom. Hatalmas szerencsém van, hogy ilyen jó társaságba kerültem. Mindig jó volt a hangulat, és a nevetésből sosem volt elég. A kártyaparti a buszon, fellépés, szauna, múzeum és a szánkózás, minden tökéletes volt. Bárhova mentünk, a fenyőfák, a havas táj, befagyott tavak gyönyörűek voltak. Az angol és a német nyelv mellett a finn nyelvi tudásunk is bővült. A családok segítségével, illetve egy kicsi Duolingóval tanultunk. Végül szerintem az egész zenekar hálás Anikó néninek és Zsóka néninek, hogy ez az utazás megvalósult. És nagyon szépen köszönjük!”

„A legjobb élményeim a koncertek voltak, és ezt fokozta a finnek nagyon kedves vendégszeretete. Rengeteg programon vehettünk részt, ami még összébb kovácsolta a csapatot.”

„Rettentően örültünk, hogy elutazhattunk Finnországba, és életre szóló élményeket szerezhettünk. A szállást adó családok igazi finn mentalitással rendelkeztek, nagyon segítőkészek és rendesek voltak, csak szebbé tették az utazást. Úgy gondolom, a kirándulás felejthetetlen élmény marad a sok-sok programmal együtt az egész csapat számára.”

„Egy nagyszerű csapat csodálatos kalandja. Minden és mindenki fantasztikus volt.”

„A dobosunk, mivel nem a legtudálékosabb a fizika törvényeiről, ezért a nagy sebesség hatására kirepült a megengedett pályáról, és a súrlódás hatására sérülés érte a kabátját.”

A csapat hálás szívvel mond köszönetet:

Pécsváradiné Tóth Anikónak, aki hosszú hetek munkájával minden apró részletében megszervezte, megtervezte az utazást.

Támogatóinknak – nélkülük nem valósulhatott volna meg az utazás.

Lendvayné Sovány Erzsébetnek, aki Finnországban gondoskodott arról, hogy minden napunk tartalmas legyen és a lehető legtöbbet tapasztalhassunk meg Jalasjärviből és környékéből.

 

Juhász Gergő és Pécsváradiné Tóth Anikó

Deutsch ist dein Trumpf (A német az adu ászod)

Deutsch ist dein Trumpf

(A német az adu ászod)

 

A Deutsche Telekom IT Solutions országos német nyelvi versenyt hirdetett a középiskolák 10-12. osztályos tanulói számára a Debreceni Német Kulturális Fórum és a Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem és Pécsi Tudományegyetem Germanisztikai Intézete közreműködésével, a Deutsch.Karriere.Erfolg. kampány támogatásával.

A verseny három fordulóból állt. Először egy tesztet kellett kitölteni, ezután a legjobb 25 versenyző jutott tovább a második fordulóba, ahol a „Deutsch ist mein Trumpf” témáról írtak értekezést, majd ezek alapján választották ki azt a 10 legeredményesebb diákot, akik a döntőben mérték össze tudásukat. Nekik egy szabadon választott témában kellett 10 perces prezentációt bemutatniuk.

Gimnáziumunkból Bacsa Zalán (12.A) járta végig ezt az utat sikeresen, így április 10-én elindultunk a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának impozáns épületéhez.

Milyen egyszerűnek tűnik eljutni idáig! Valójában alapos felkészülési folyamat előzte meg a fordulókat.

Jó nyelvtudás, kommunikációs készség, a téma alapos ismerete és egy jól összeállított, látványos ppt volt a siker kulcsa, és Zalánnak volt ilyen kulcsa. Nagyon szép prezentációval a harmadik helyen végzett. A négytagú zsűri értékelésében kiemelte Zalán igényes prezentációját és gazdag, választékos szókincsét, amivel előadta DeGenerationen című témáját.

Gratulálok Zalánnak, köszönöm a munkáját!

 

Pécsváradiné Tóth Anikó

szaktanár