Az Erkel Diákünnepek nagyszabású rendezvény, igazi seregszemléje Gyulán a különböző műfajoknak, amelyekben a legtehetségesebb diákok jeleskedhetnek, többek között versmondásban, prózamondásban, szólóénekben, könnyűzenében, komolyzenében, népzenében.

A Vajda Band Emlékzenekar könnyűzene kategóriában vett részt ezen a nagyszerű eseményen. A háromnapos rendezvény minden napja izgalmakkal és élményekkel volt teli.

Csütörtökön déltől a könnyűzene kategória színhelyén, a nemrégen felavatott, kitűnő technikai háttérrel rendelkező Zeneműhelyben technikusok állították be a zenekarokat és alkották meg személyre szabva a legjobb színpadi hangzást, hogy másanap minden a lehető legjobban szólaljon meg.

Ezután bejelentkeztünk a regisztrációs pultnál, megkaptuk a karkötőinket, névtábláinkat, majd elfoglaltuk a szállásunkat, este pedig felderítettük ezt a szép várost, amely most megtelt jókedvű fiatalokkal. Este programok, koncertek szórakoztatták a résztvevőket, s nyújtottak kikapcsolódást a nap végén.

Pénteken előadtuk a darabjainkat, amikkel neveztünk: a Y.M.C.A-t, (Village People) és a Catwalk Symphony-t, meghallgattuk a többi előadót, elemeztük a hallottakat, és vártuk a zsűri értékelését, melynek során minősítő oklevelet, illetve a gálán való fellépés lehetőségét kapták a legjobbnak ítélt előadók. A VBEZ ez utóbbiban részesült. A szakmai zsűri ezekkel a szavakkal ismerte el teljesítményünket: „…a legkomplexebb zenei tudást igényelte az előadásuk, zenei kivitelezésben az ő feladatuk volt a legnehezebb, rengeteg munka áll mögöttük.” A mienk volt a legnépesebb, legtöbb hangszert felvonultató zenekar.

A zsűri nagyon jól látta, milyen sok munka fekszik egy-egy darabban, mennyit kell csiszolni a műveket, amíg ennyi hangszer együttes játékából megszületik az előadható mű.

Pénteken tehát számunkra még nem ért véget a fesztivál, hiszen előttünk állt a másnapi gálaműsor az Erkel Ferenc Művelődési Központ színpadán, előtte pedig a szokásos beállás, hangpróba. Megtisztelő volt fellépni a nagyszabású gálaműsorban, a közönség óriási tapssal jutalmazta előadásunkat, miután aktívan közreműködtek a Catwalk Symphony-ban. Jó érzés volt átélni a sikert, a közönség szeretetét ez alkalommal Gyulán is.

A Vajda Band Emlékzenekar tagjai: Tóth Sára, Molnár Tamara (fuvola), Litauszky Nikolett (klarinét), Rónyai Dominik (szaxofon), Hipszki Liza (akusztikus gitár), Bacsa Zalán (basszusgitár), Gyetvai Csongor (dob), Juhász Gergő (trombita), Pécsváradiné Tóth Anikó (szintetizátor).

 

Pécsváradiné Tóth Anikó

a VBEZ tagja, menedzsere