ÖVEGES PROGRAM
A gyakorlatok rendszerét a reál munkaközösségen belül, közös munkával, egy mesterprogram részeként valósítjuk meg.
Címe: A természettudományos gyakorlatok rendszerének kidolgozása és bevezetése a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban az új NAT szemléletének megfelelően
Kidolgozta: Hortobágyiné Csizmadia Edina, fizika-informatika szakos tanár és Kitajkáné Szántai Mária, matematika-fizika-informatika szakos tanár
Előzmények:
Iskolánkban 2014-2020 között sikeresen valósítottuk meg a TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0008 azonosító számú ,,A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban” című projektet. A program kötelező időszaka 2020 nyarán lezárult, de intézményünk jövője szempontjából továbbra is elsődleges a rendelkezésre álló infrastruktúra, valamint a megszerzett szakmai tapasztalatok hatékony kihasználása. Ehhez a szándékhoz nagyon jól illeszkednek a 2020 szeptember elsejétől érvénybe lépett Nemzeti Alaptantervnek a természettudományos tantárgyak oktatására megfogalmazott iránymutatásai.
Célkitűzés
- A természettudományos gyakorlatok rendszerének kidolgozása a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban.
- A fizika tantárgy gyakorlataihoz új szemléletű, reális, kipróbált feladatlapok, tanári segédletek és digitális segédanyagok készítése a 9-10. évfolyam számára.
A gimnáziumban rendelkezésre álló infrastruktúra hasznosítása szempontjából fontos, hogy a 2014 óta működő Öveges-labor a projekt kifutása után se maradjon kihasználatlanul. Az Öveges program célja a természettudományos tantárgyak népszerűsítése volt, és maradt azóta is egyre több általános iskola bevonásával. Ehhez nagyon jól illeszkedik a 2020. szeptember 1-től életbe lépett NAT (5/2020. (I. 31.) Korm. rendelet), mely alapvető fejlesztési célként jelöli a „tudományos megismerési folyamat aktív tanulás, kísérletezés során történő élményszerű átélését”. Az új Nemzeti Alaptanterv szerint nagyon fontos, „hogy a tananyag – a tartalmakkal túlzsúfolt elméleti tanulás erőltetése helyett – adjon lehetőséget a tárgy megszeretésére, illetve a későbbi, szakirányú tanulást megalapozó kompetenciák (például az önálló tanulás, a csoportban történő munka, a kritikus gondolkodás, a kreativitás) fejlesztésére”. A tanterv megadja ennek megvalósításához vezető irányt is, mely az „adatok memorizálása helyett aktív, differenciált, projektszemléletű tevékenységek révén valósítható meg”.
A mesterprogram egyik célja a természettudományos tantárgyak népszerűsítése az Öveges-labor kínálta lehetőségek kihasználásával, az új NAT által a természettudományos tantárgyakkal szemben megfogalmazott irányelveknek megfelelően. Ezt iskolánkban a természettudományos gyakorlatok rendszerének kidolgozásával és bevezetésével kívánjuk megvalósítani. Természetesen a sikeres megvalósításhoz több természettudományos tantárgy (fizika, kémia és biológia) bevonása is szükséges, ezért az Öveges-laborban összeszokott kollektíva további együttműködésére van szükség.
Célunk, hogy a 9-10. évfolyamon bevezessük a természettudományos gyakorlatokat. A fizika tantárgyhoz kapcsolódó gyakorlatokhoz a tanulóknak kísérleteket, méréseket dolgozzunk ki, ezekhez feladatlapokat biztosítsunk, szükség esetén egyszerű eszközöket készítsünk.
Célunk továbbá, hogy a mesterprogram végére a feladatlapokon kívül a mérési gyakorlatokhoz tanári segédleteket és digitális segédanyagokat készítsünk el.
Célunk, hogy az így kialakított és kipróbált természettudományos gyakorlatok rendszerének tapasztalatait, a kidolgozott tananyagokat saját kollégáink rendelkezésére bocsássuk. Ezen kívül tapasztalatainkat megosztjuk munkaközösségünk tagjaival, beszámolunk eredményeinkről tantestületünknek, tágabb környezetünkben (városi és országos evangélikus intézmények) népszerűsítjük rendszerünket. A fizika tantárgyhoz elkészített segédanyagok mintául szolgálhatnak a többi természettudományos tantárgy gyakorlatainak kidolgozásához is.
Mesterprogramunk céljai az intézmény céljaival egybeesnek, hiszen az intézmény 2020 nyarán elfogadott pedagógiai programjában is hangsúlyozott és kiemelt cél a természettudományos tantárgyak erősítése, új alapokra helyezése. A kidolgozásra kerülő gyakorlati modul hasznosítható mind a szűk szakmai közösség, mind az intézmény egészének fejlődése érdekében és az eredmények megoszthatók az evangélikus intézményrendszeren belül.
Elkészült fizika tananyagok (Ide majd Edina küldi pdf-ben a megformázott feladatlapokat, azokat kell majd belinkelni.
- osztály
Egyenesvonalú egyenletes mozgás vizsgálata Mikola csővel
Változó mozgás vizsgálata Mikola csővel
Lejtőn leguruló golyó mozgása
Nehézségi gyorsulás vizsgálata vízcseppek esése alapján
Nehézségi gyorsulás vizsgálata ejtési kísérlettel
Súlymérés liftben
Rugóerő
Tapadási és csúszási súrlódás
Munka, energia
- osztály
Elektrosztatikai jelenségek
Egyenáram hatásai
Áramkör, feszültség és áramerősségmérők kapcsolása
Ohm törvény igazolása
Eredő ellenállás meghatározása soros kapcsolás esetén
Eredő ellenállás meghatározása párhuzamos kapcsolás esetén
Mágneses alapjelenségek
Elektromágneses indukció
Transzformátor működése
Fényterjedési alapjelenségek (visszaverődés)
Fényterjedési alapjelenségek (törés)