„Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem?” (Zsolt 13,2)

„Jézus hangosan felkiáltott: […] Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46)

Szalagavató 2023

Az első lépés a búcsúzás útján

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium végzős diákjai 2023. november 24-én, pénteken este megtették az első lépéseket a júniusban bekövetkező, az iskolának búcsút mondó úton. Az utolsó gimnáziumi év rengeteg mindenről szól: továbbtanulásról, pályaválasztásról, útkeresésről, felnőtté válásról – s mindennek első momentuma a hagyományosan ősz végéhez közeledve rendezett szalagavató ünnepség. Az idei évben 97 végzős szíve fölé került fel a világoskék szalag, mely mostantól emlékeztetheti őket arra, milyen fontos időszak az, ami előttük áll.

Az ünnepi műsort ebben az évben is köszöntők nyitották, előbb Lázár Zsolt esperes, majd Molnár Etele alpolgármester, végül pedig Kita Erzsébet igazgató osztotta meg gondolatait a diákokkal és vendégeikkel. Ezt követte a szalagok feltűzése. Míg a végzősök levonultak, hogy előkészüljenek a nyitótáncra, a keringőre, tehetséges diákjaink szórakoztatták a közönség soraiban ülőket. Elsőként a 10.A osztály két diákja, Erdei Máté és Lázár Benjámin adott elő egy négykezest. A fiúk mindketten a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, felkészítőjük Iváncsó Viola. A zongorajátékot a méltán ismert Vajda Band Emlékzenekar követte, akik három számukkal remek hangulatot teremtettek a csarnokban.

A keringőt a jelentkezők nagy száma miatt két csoportban mutatta be a 12. évfolyam, kiegészülve néhány alsóbb éves közreműködővel. A koreográfia idén is Sinka Attila fűződik. A „tanítványai” ezúttal sem hoztak rá szégyent, kecses és bájos táncot láthattunk a végzősök előadásában. Ezt követte a második műsorblokk, melyben elsőként a THILS nevet viselő zenekar lépett a hallgatóság elé. Az inkább lányokból álló formáció is nagy sikerrel adta elő két választott zeneszámát. Ezután egyik végzős diákunk, Balázs Dominik kápráztatott el bennünket párjával, Horváth Petrával. A versenytáncos páros tüzes chachachát és jive-ot adott elő. Végül, de nem utolsósorban egy ritkán hallott hangszer, a tangóharmonika varázsolta el a közönséget Folytán Fanni 9.B osztályos tanuló remek játékának köszönhetően. Fanni szintén chovános diák, felkészítője Iváncsó József. A műsorszámok után a finisbe érkezett a szalagavató. A hagyományos osztálytáncok idén is megkoronázták az estét. A B osztály James Bond-koreográfiája (betanította Piros Renáta), az A-sok Barbie ihlette tánca és a C osztály rendőrös-bűnözős produkciója (utóbbiak koreográfiája Kovács Zsanettet dicséri) egyaránt azt sugallta, hogy a diákok lelkiismeretesen, szorgosan készültek az előadásukra. Ezek után nem maradt más hátra, mint hogy közös búcsúdalukkal könnyeket csaljanak elő szüleik, nagyszüleik, rokonaik és egymás szeméből. A választásuk ezúttal Nagy Bogi: Holnap című számára esett, melyet Bartus Bátor 10.B osztályos tanuló kísért zongorán.

Reméljük, hogy végzős és vendég egyaránt jól érezte magát ezen az estén, és kívánjuk, hogy a felkészülés során mutatott kitartás és szorgalom a még hátralévő úton is jellemezze a búcsúzó évfolyamot!

A készült képek megtekinthetőek a Galériában!

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen