Te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem. (Zsolt 25,5)

Tudjuk, hogy... meghallgat minket... (1Jn 5,15)

Továbbtanulási beszámoló: Urbán Roberta

Hatalmas öröm volt számomra, amikor július 24-én kiderült, felvételt nyertem a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karára. Nagyon régóta készültem erre, gimnáziumi éveim alatt is ez a cél lebegett a szemeim előtt. Innen is köszönöm Julika néninek és Detti néninek, hogy végig a segítségünkre voltak.

A várakozás, boldogság és izgalom ellenére mégis nehézkesen kezdődött a szeptember. Megterhelő volt itthon hagyni a családomat, a barátaimat, a megszokott mindennapokat. Ez rá is nyomta sajnos a bélyeget az első másfél hónapomra. Szerencsére október végére már sikerült megszoknom az új környezetet, helyzetet.

Rá kellett jönnöm, hogy Eszter néninek tényleg igaza volt (mint mindig, csak kellett mindannyiunknak egy kis idő, mire erre rádöbbentünk). Valóban a gimnázium az utolsó olyan lépcsőfok tanulmányaink során, ahol fogják a kezünket. Már az első demonstrációra való felkészülés folyamán megtapasztaltam, hogy bármennyire is rettegtem májusban az érettségitől, itt egy számonkérés alkalmával kell annyi tudást elsajátítanom, mint az érettségire összesen. Más a mérce, senki sem noszogat minket, hogy tanuljunk, az önszorgalmon és a kötelességtudaton múlik minden. Sokszor volt sírás, nevetés. Sokszor lebegtünk a feladás határán a 4. áttanult éjszaka után, majd újból erőre kaptunk, mert már nem sok volt hátra az adott demonstrációig.

Az első évek még az alapozó tantárgyakra épülnek. Fizika, kémia, sejtbiológia, statisztika… Ha nem lenne anatómia óránk, talán észre sem vennénk, milyen karra járunk (bár a számonkért anyag mennyisége gyakran eszünkbe juttatja).

Sokat segített az egyetemi életbe való belerázódásba az, hogy a 13. csoport tagja lehetek. Nagyon jó közösséget alkotunk, mindig igyekszünk motiválni egymást, ha valaki esetleg belefáradna a tanulásba. Mosolyt csalunk egymás arcára, amikor már lehet, hogy csak sírni támadna kedvünk egy rossz jegytől, egy reménytelennek látszó szituációtól.

 A SZOTE-s rendezvényeknek is nagy közösségformáló erejük van. Ilyen volt pl. a gólyatábor augusztus végén, Balatonakalin, a csütörtök esti kari bulik (amin sajnos csoportunk korlátozott alkalommal tudott részt venni, tekintettel arra, hogy idén minket ért az a megtiszteltetés, hogy a péntek reggelt már 8 órakor bonctermi gyakorlattal kezdhessük ), a quiz estek, stb.

Hamar elérkeztünk az első félév végéhez, szinte észre sem vettük és egyből december lett. Sokat segítettek a felsőbb éves ismerősök a vizsgák teljesítésére álló idő elosztásában, a sorrend eldöntésében. Szerencsére a sok tanulásnak köszönhetően mindent sikerült első alkalommal teljesítenem, még 2 hetem maradt is egy kis pihenésre.

Már vártuk a februárt, hiányzott a megszokott közösség és Szeged. Nagyon megszerettem a várost az ott töltött félév alatt. Sokkal jobban mentek a számonkérések is, tényleg tanulható a tanulás.  

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen