Ha valaki szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és legott el fogja bocsátani őket.
Máté 21,3

Négy vajdás érem a karate diákolimpiáról

Hatvanhárom egyesület több mint 700 versenyzőjével került megrendezésre a XXIII. karate diákolimpia. A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói egy arannyal, egy ezüsttel és két bronzéremmel gazdagították az iskola éremkollekcióját.

A hétvégén Szigetszentmiklóson került sor a magyar bajnokság utáni legrangosabb hazai karatés megmérettetésnek számító diákolimpiára. A verseny azért is fontos, mert aki a 14 feletti korosztályokban érmet szerez, az a válogatott keret tagjává válik. A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumból öt karatés indult a megmérettetésen.

A kadetek közt -63 kg-ban Nagy Máté az első meccsén nem bízott magában eléggé, ellenfele azonban a döntőbe került, így újabb esélyt kapott. Itt már magára talált Máté és magabiztosan uralva a vigaszági döntőt, elhozta a bronzérmet.

Bagi Dániel a -70kgban sikeresen szerzett pontot első kezes találatával, ám a működő technikát nem próbálta újból megismételni és így lehetőséget teremtett ellenfelének a pontszerzésekre.

Szrnka Artúrnak ezúttal nem sikerült az éremszerzés, ötödik helyen zárta a versenyt.

A junior korosztályban azonban minden versenyzőnk éremmel térhetett haza. Sindel Márk a -61ben a döntőbe jutásért támadást indított, ám a pontot ellenfele kapta. Ezt követően gyorsan kiegyenlített, de fordításra már nem maradt idő, és így az első szerzett pont szabálya értelmében az ellenfél jutott tovább. A bronzmérkőzést azonban 8:0 arányban hozta a szarvasi sportoló.

A -76kg-ban Tálas Bendegúz a tőle megszokott tudatossággal a döntőbe verekedte magát, ahol bár sikerült hátrányt követően kiegyenlítenie, ellenfele az újabb akcióját követő helyzetet kihasználva ismét előnyt szerzett, így versenyzőnk ezüsttel zárt.

A versenynapot Frankó Dániel zárta, aki a tőle megszokott magabiztossággal hozva mérkőzéseit aranyérmet szerzett iskolájának.

Az erős összetartást és működő csapatszellemet bizonyítja, hogy először versenyző fiataljainkat legtapasztaltabb versenyzőink támogatták tanácsaikkal a bemelegítés és a küzdelmek során.

A hat korábbi szarvasi kerettag – Nagy Máté, Bagi Dániel, Litauszki György, Sindel Márk, Tálas Bendegúz, Frankó Dániel, Borzi Balázs mellett Megyesi Hunor is biztosította helyét eredményével a válogatottban.

A szarvasi karatésok a hétvégén ismételten bebizonyították, hogy a magyar karate egyik legerősebb vidéki bástyájának számítanak.

Ruzsinszki György

edző

 

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen