Hol vannak isteneid, amelyeket magadnak csináltál? Keljenek föl, segítsenek rajtad bajodban, ha tudnak! (Jer 2,28a)

Ekkor [Jézus] felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült. (Mt 8,26)

A szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium dévai útja a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2019. május 30-án izgatottan gyülekeztek a 9. B osztály diákjai a gimnázium előtt. A Rákóczi Szövetség támogatásával Dévára indultak, hogy a testvériskola diákjaival közösen emlékezzenek a Nemzeti összetartozás napján. Először Nagyszalontán meglátogattuk a Csonka-tornyot, ahol az Arany János életét bemutató kiállítás 2018-ban teljesen átalakult. Bagosi Hajnal múzeumi munkatárs vezetésével diákjaink Arany János személyes tárgyai és bútorai között interaktív módon ismerkedhettek meg a költő életével. A nagyszalontai látogatást Arany János szobránál fejeztük be.

Nagyszalontáról Arad érintésével Lippa felé haladtunk. Eredeti terveink szerint felmentünk volna Solymosvár romjaihoz, ahonnan mindig gyönyörű kilátás nyílik a Maros völgyére. Az idei május rendkívül csapadékos időjárása miatt nem vállalkoztunk a túrára, rövid pihenő után tovább indultunk Déva irányába. Megálltunk Marosillyén, ahol a Szent Ferenc Alapítvány megmentette és múzeummá alakította az egykori vár Veres-bástyáját. Itt született Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem 1580-ban.

Dévára érve a vár parkolójába vezető utcára kanyarodtunk buszunkkal. A tavalyi évhez hasonlóan már messziről láttuk, hogy az egész parkoló le van zárva a gyereknapi programok miatt és hosszú sor kígyózik a sikló pénztárához. Déva várát ezért mi megint gyalog „vettük” be. Déva panorámája mindenkit lenyűgözött, a szeles, felhős időben sok fotó született.

Dévai szállásunk minden utazásunk alkalmával a testvériskolánkban van. A Téglás Gábor Elméleti Líceumban nagy szeretettel fogadnak minket. Sokat köszönhetünk Kocsis Attila Levente igazgató úrnak, Balogh-Botár Csaba igazgatóhelyettesnek és a többi munkatársnak. Az iskola melletti műfüves pályán szobáink elfoglalása után rögtön indult az ismerkedés a helyi diákokkal. A focizás a vacsora után is folytatódott, a ballagási banketten részt vevő végzős diákok közül többen is beálltak játszani.

Második nap reggeli után az iskola könyvtárában vártak ránk a kilencedikesek. Egy prezentáció segítségével közösen emlékeztünk a Nemzeti Összetartozás napján történelmünk nehéz időszakára. A Téglásban 2019. május 21-én alakult meg a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezete, nem csak testvériskolai, hanem testvér ifjúsági szervezetként folytatjuk közös programjaink szervezését a jövőben.

A napot kirándulással folytattuk. Első állomásunk Sarmizegetusa ókori romvárosa volt, mely Erdély régmúltjának színhelye. A múzeum termeiben megelevenednek a 25-30 000 fős ókori város mindennapjai. A múzeumi tárlók megtekintése után a megmaradt falmaradványok között több hektárnyi területen lehet sétálni.

Az időjárás itt sem kedvezett eredeti terveinknek. A Retyezát vonulatát a felhők teljesen eltakarták, esőben indultunk Kolc vára helyett Vajdahunyadra. A várkastélyhoz érve az eső szerencsére már csak szemerkélt, Erdély egyik legkedveltebb turista célpontját zavartalanul nézhettük meg. A toronyba nem lehetett felmenni és a kőtár ajtaja is le volt lakatolva, de megnyitották a Mátyás loggiát a látogatók előtt. Egyelőre képzőművészeti kiállító helyet alakítottak ki benne.

Vajdahunyadról Dévára menet még letértünk az útról. Hunyad megyében alig 5 % a magyar anyanyelvűek aránya. A szórványban viszont van egy település, Csernakeresztúr, ahol a népesség áttelepítések miatt jelentős a magyarok aránya. A bukovinai székelyek történetét a felújított tájházban, Nisztor Isván előadásában ismerhették meg diákjaink.

Dévára visszaérve újabb felhőszakadás fogadott minket. Megvacsoráztunk, majd szobáinkban még beszélgettünk, kártyáztunk.

A harmadik napon reggeli után elköszöntünk vendéglátóinktól és zuhogó esőben hazaindultunk. Gyulafehérváron álltunk meg először, ahol a Szent Mihály székesegyházban tisztelegtünk a Hunyadi szarkofágok előtt. A templombelső megszépült a restaurálásnak köszönhetően. Kerekes Hajnal idegenvezető nagy szeretettel, pedagógiai gyakorlattal kíséri a látogató csoportokat, bemutatja a székesegyházat, s kinyitja a Márton Áron emlékszoba kiállítását is. Látogatásunk végén az osztály elénekelt két dalt az oltár előtt. A templom csendjét addig zavaró, zajongó több tucatnyi általános iskoláskorú gyerek elcsendesedett, majd meg is tapsolta diákjainkat.

Szerencsére a székesegyházban tett látogatás alatt elállt az eső, ezért nem maradt el a séta sem a székesegyház környékén: a sok köztéri szobor, a római korból feltárt falmaradványok további szép élményekkel gazdagították gyulafehérvári emlékeinket.

Gyulafehérvártól Tordáig kisebb-nagyobb esőzések kísérték utazásunkat. Torda közelében végre kitisztult az égbolt, túrázhattunk a hasadékban. A Hesdát patak vize megáradva, nagy sebességgel folyt medrében, a víz több helyen a turistaút szélét mosta. A harmadik híd után fordultunk meg. A túra előtt, még a buszon utazva megbeszéltük a hasadék kialakulását, a Szent László nevéhez kapcsolódó legendákat. A patak partján kitartóan gyűjtöttük a Szent László „érméket”. A buszhoz visszaérve megebédeltünk. A hazaúton már csak Királyhágón álltunk meg egy rövid pihenőre. Az eső különböző intenzitással végig kísérte utunkat. Szarvas közelében állt el, különleges színekbe öltöztetve a lenyugvó Nap fényeivel a horizontot.

Kituljak Eszter, szervező tanár

  • 001
  • 002
  • 003
  • 004
  • 005
  • 006
  • 007
  • 008
  • 009
  • 010
  • 011
  • 012
  • 013
  • 014
  • 015
  • 016
  • 017
  • 018
  • 019
  • 020
  • 021
  • 022
  • 023
  • 024
  • 025
  • 026
  • 027
  • 028
  • 029
  • 030
  • 031
  • 032
  • 033
  • 034
  • 035
  • 036
  • 037
  • 038
  • 039
  • 040
  • 041
  • 042

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen