Ha valaki szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és legott el fogja bocsátani őket.
Máté 21,3

Pintér István történész a Vajdában

A szalagavatóra készülve sem hanyagoljuk el a tudományokat. November 29.-én iskolánkban tartott előadást Pintér István történész, akit már ismernek a történelem iránt érdeklődők városunkban. Amikor az előadás témáját egyeztettük, több szempontot is figyelembe vettünk. Az egyik, az első világháború befejezésének századik évfordulója, melyen alig vagyunk túl, valamint a praktikum, mi lehet hasznos a történelem érettségin. Ezek alapján a témánk hadtörténelmi volt. Előadónk a románok első világháborúban betöltött szerepéről, a román támadásról és annak következményeiről beszélt, melyről könyveket is jegyez.

Pintér István nem rejtette véka alá, mi a véleménye arról, hogy a korábbi szövetséges semlegességét feladva hátba támadta a Monarchiát. Megismerhettük a támadás részleteit, a román front eseményeit és a Monarchia katonai győzelmének következményeit. Nem csak az történelmi események megismeréséből tanulhattunk, hanem abból a követendő történészi szemléletből is, hogy a háborúban vesztes ország is lehet büszke történelmére. Számos olyan esemény volt, melyre valóban büszkék is lehetünk. Ilyen volt a románok legyőzése, melyet az előadásból ismerhettünk meg.

Köszönjük a támogatást városunk polgármesterének, Babák Mihálynak, aki lehetővé tette az előadás megvalósulását.

Molnár Béla

történelem tanár

 

  • 01
  • 02
  • 03
  • 04
  • 05
  • 06
  • 07
  • 08
  • 09
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen