Az idei tanévben, 2024. október 11-én a Békés megyei evangélikus iskolák (Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Iskola, Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola, Schéner Mihály Evangélikus Általános Iskola, Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Vajda Péter Evangélikus Gimnázium) vezetői hagyományteremtő szándékkal megtartották első szakmai napjukat Békéscsabán. A hálózati tanulás, hálózatosodás mellet a fő téma a segítségnyújtás és a Márta Mozgalom volt. A békéscsabai iskola diákjai határon túli, szegény magyar családoknak gyűjtöttek adományokat az advent idején.

A következő találkozó Mezőberényben decemberben, a Békés vármegyei Adventi Igeversmondó és Szavalóverseny társrendezvényeként zajlott. Az iskola megismerése után Kovács Bernadett mezőberényi kolléganő Coaching szemlélettel a fejlődésért címmel tartott előadást és rövid gyakorlati bemutatót az igazgatóknak, mely nagy tetszést aratott. A megbeszélésen a hálozatosodás további lépései is felmerültek, hogy a következő találkozókon iskolalelkészek, munkaközösségvezetők, a diákönkormányzatok is részt vehetnek.

Ennek szellemében került sor 2025. február 4-én Szarvason a Benka és a Vajda közös szervezésben a harmadik találkozóra, melyen a hat igazgató mellett már az iskolalelkészek is részt vettek. „Így szóljanak az ÚR megváltottai, akiket megváltott az ellenség kezéből, és összegyűjtött a különböző országokból; keletről, nyugatról, északról és délről.” (Zsolt 107, 2-3) Zahorecz Pál iskolalelkész nem véletlenül választotta ezt az igét a nyitó áhítatra, hiszen a Békés vármegyei iskolák is a megye minden égtájáról érkeztek Szarvasra, hogy tanácskozzanak, tanulják a hálozatosodást. Egy rövid séta során a vendégek betekintést nyertek a gimnázium mindennapjaiba, látták, mennyire büszke az iskola a múltjára (iskolatörténeti kiállítás, ásványgyűjtemény, régi fizikai eszközök, tablók stb.) és a modern eszközökre is (digitális eszközök, Öveges labor, tornaterem, sportpálya stb.), valamint megismerték az iskola különböző képzéseit. A bátrabbak elé – a 168 lépcső megtétele után – csodás panoráma tárult az Újtemplom tornyából.

A rövid látogatás után a csapat a Benkában folytatta a műhelymunkát. A covid előtt a négy Békés megyei evangélikus középiskola rendszeresen találkozott a Quadriga nevű vetélkedőn. Ezen az eseményen a négy gimnázium két korosztályban és két kategóriában (sport és hittan) mérte össze tudását, és a legjobb iskola elnyerte a vándorkupát. Ezt a rendezvényt szeretnénk újra megszervezni. A beszélgetés során körvonalazódott az új szabályrendszer immár hat iskolára, ezért új nevet is kapott az esemény: HEXRIGA (a hat görög nevéből). Az új feltételekkel 2026. június 10-én Szarvason rendezik meg a versenyt a szarvasi evangélikus iskolák közösen.

A közös ebéd előtt Molnár Eteléné bemutatta iskoláját, az új verseny lehetséges helyszíneit. Majd Horváth Z. Olivér áldásával térhettek haza a Békés vármegyei evangélikus iskolák igazgatói és iskolalelkészei abban a reményben, hogy hamarosan találkozhatnak ismét Medgyesegyházán vagy Orosházán.

Kita Erzsébet

igazgató