„2A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, 3és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.” /Lk 24, 2-3/
Keresztyén Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A napokban beszélgettem diákjainkkal, és feltettem a jól ismert kérdést: „Milyen volt a hétvégétek?” A válaszok nagyon egyszerűek voltak: „Nem történt semmi.”
A semmi szó kivételesen megütötte a fülemet, mert eszembe jutott, hogy hány olyan pillanat van az életünkben, amikor mi magunk is találkozunk ezzel a kifejezéssel.
Nincs semmi, nem történt semmi extra, és még sorolhatnánk a mindennapjainkban ezeket a szókapcsolatokat. Sokszor nem vesszük észre, hogy nekünk mondják, esetleg mi mondjuk másoknak. Elsiklunk a hétköznapokban e kifejezés mellett és természetesnek vesszük használatát.
A nagy elődöktől azonban tudjuk, olyan nincs, hogy semmi, mert valaminek csak kell történnie. Az nem lehet, hogy a semmiről beszélgessünk vagy esetleg a semmit tegyük életünk középpontjába. A semmivel élő emberek nem tudnak előre haladni, és fontos, hogy ne csak a diákok, hanem mindannyian megértsük, van valami.
Kifejezetten igaz ez a böjti várakozásra, amikor készülünk a keresztyénség legnagyobb ünnepére, és nem a tojás-sonka-nyuszi ünneplésére gondolunk, hanem a „nagy semmi ünnepére”.
Megbotránkoztató lehet, hogy húsvét ünnepét a „nagy semmi ünnepének” nevezze egy lelkész, azonban a fent idézett igeszakasz pont ezt írja le. A szomorúsággal, az ürességgel, a semmivel megtelt asszonyok Jézus sírjához érve azt látják, hogy nincs ott semmi.
Egy holttestre számítanak, ehelyett az első jel számukra egy totál üres sír. Felháborító lehet a nagy semmit ünnepelni, de keresztyén emberként nekünk ez így válik valamivé, hogy tudjuk az előzményeket. Tudjuk, hogy Jézus végigszenvedi a nagyhetet, pénteken meghal a golgotai keresztfán és eltemetik.
Aztán húsvét hajnalán a semmit látják az Őt követők, és a semmi így válik igazán valamivé, beszédessé, jellé számukra és számunkra is. Az üres sír jelenti az Isten nagy kegyelmét, hogy legyőzte, legyűrte a halált egyszülött Fia által, és a semmiben a legnagyobb jelet adta, hogy van élet.
Ott, akkor nem találták a holttestet az asszonyok, mert nem halt meg, hanem élt, és az élő nem marad a sírban.
Legyen ilyen a mi ünnepünk is, hogy a semmi beszédessé váljék mindannyiunknak és böjti utazásunk legvégén lássuk meg a valamit ebben a semmiben.
Olyan nincs, hogy semmi… Igenis van a keresztyén embernek húsvétkor, mert az lesz az igazi, hittel teli valamivé.
Zahorecz Pál
iskolalelkész
