2026. május végén egy nemzetközi ifjúsági találkozón vettem részt, amelyet „A Keresztény Közösség” (Die Christengemeinschaft/The Christian Community) szervezett.
A helyszín a németországi Heidelbergben volt, ahová egy napot utaztunk, mivel még megálltunk Stuttgartban, ahol egy éjszakára a Keresztény Közösség helyi központjában szálltunk meg. Ez a kápolnával rendelkező, többszintes komplexum hatalmas volt, sok szobával, óriási terekkel, tusolóval, egy kis alvó helyiséggel és még egy pingpongasztallal is el volt látva. Ebben az épületben szokták tartani a pappá szenteléseket is. Itt Silye Imre, az egyik magyarországi pap vezetett körbe minket. A papi szeminárium épületében is voltunk, ahol sok érdekességet láttunk, például egy realisztikus bronz mellszobrot Rudolf Steinerről. Nagyon elcsodálkoztam azon, hogy volt egy Plútó nevű szoba, és az egész épületben csak ott lehetett vezetékes interneten keresztül internetezni. Ez azért volt meglepő számomra, mert akkor tudtam meg, hogy azért kapta a Plútó nevet, mert ezen égitestnek intenzíven negatív hatásai is vannak. Ezen a szobán kívül az épületben nem szabad internetezni. Majd a kertet is megnéztük, ahonnan csodálatos volt a kilátás a városra. Úgy éreztem, mintha körbeöleltek volna a növények, ugyanis nagyon keskeny volt a kerten átvezető járda. A sok virág és a magas fák között madarak és egy mókus is lakott.
Ezek után elindultunk megnézni a világ legnagyobb Waldorf iskoláját, amely a legelső Waldorf iskola helyén volt, de azt sajnos hely hiányában lebontották. Ez azért ironikus, mert az iskola csaknem egy egész utcát és egy kis gazdaság területét foglalta el. Ahogy sétáltunk a kertjükben (a mérete miatt hívjuk inkább ligetnek), pont találkoztunk egy osztállyal, akiknek az volt az órai feladatuk, hogy kivigyék a bárányokat legelni, míg egy másik csapat éppen a méhekkel dolgozott. Ezek után lesétáltunk a hegyről a pályaudvarig, ahol a vonattal kapcsolatosan technikai problémákba ütköztünk, amelyekből adódóan egy órát késtünk. A vonatozás után Heidelbergben még rengeteget gyalogoltunk a rendezvény helyszínéig, de amikor végre odaértünk, nagyon boldogok voltunk, mert végre lepihenhettünk.
Az első két napon nehezemre esett a barátkozás, hiszen a legértelmetlenebb dolgoktól féltem, mint például attól, hogy csak zavarnám az embereket. Emiatt az emberszentelő szertartásokon és az étkezések során mindig csak a magyar résztvevőkkel beszélgettem. Viszont ahol érvényesülni tudtam, az a szünetekben lévő, non-stop röpizés. Bár nem vagyok olyan jó röpiben, nagyon jót játszottunk, mert mindenkinek csak az számított, hogy jól szórakozzunk.
Ami még egy trükkös helyzet volt, amikor az egyik workshopomat csak németül tartották meg. Ez még jó lett volna, ha nem egy beszélgetős workshopot választottam volna. Szerencsére sikerült nagyrészt megfelelően kommunikálni, és a foglalkozás meglepően érdekes volt.
Az egyik legnagyobb előrelépés az volt, hogy a röpin belüli emberekkel elkezdtem beszélgetni, és rájöttem, hogy valójában mindenki a barátkozásért volt ott, és mindenki nagyon kedves. Ez nagyon növelte az önbizalmamat. Aztán megismertem Nikolait, aki egy német fiú volt Frankfurtból. Ezek után egyre jobb és jobb lett a találkozó, hiszen folyamatosan csatlakoztak hozzánk teljesen új emberek, akik nagyon érdekesek és barátságosak voltak.
Minden este volt „night café”, amin lehetett különféle limonádét és sültkrumplit venni. Persze nem ez volt a legfontosabb dolog. Az elején viszont nem volt annyira élménydús, mivel nem volt annyira sok ember, akivel beszélgetni tudtam volna. De ez persze idővel változott, és ami nagyon váratlanul ért, az az, hogy miután korábban megszólítottam Nikolait, utána ő is jött már oda hozzám, hogy beszélgessünk. Ezek után a night café-nak egy varázslatos, filmszerű hangulata volt. Ezt a békés zsongás, a jó társaság és a lámpák fényének az összhangja adta. Ezek a körülmények egy nyugtató, békés hangulatot adtak minden beszélgetésnek.
Az ötödik napon volt egy nagyon érdekes előadás, amiben arról beszélt az előadó, hogy amikor a természet megadta az emberiségnek a szabad gondolatot, akkor egy nagy részt feláldozott magából, és a természet azóta is várja, hogy az emberek is áldozzanak a természetnek, habár tudja, hogy a régi paradicsomi lét (Logosz) vissza nem nyerhető. Ezért már Rudolf Steiner is írt erről a témáról, amelyben azt magyarázza el, hogy a komposzt a természet oltára, és milyen módon lehet a komposztot humusszá alakítani, mivel az az egyik legértékesebb anyag a földön. Ezek után humuszt kevertünk vízbe, és azt oszlattuk szét a növényeken. Eközben beszélgettünk a mezőgazdasági helyzetről a világban, amelybe teljesen belemerültem.
Az utolsó előtti napon már az emberek nagy része elindult haza, csak azok nem, akik segítettek pakolni. Mi még maradtunk segíteni, és ott is éjszakáztunk. Estefelé találtak a rendezők egy dinnyét, amit nekünk adtak. Amikor már mentünk volna fürödni, kiderült, hogy nincsen áram a tusolóknál, és ezért sem világítás nem volt, sem meleg víz. Ez egy vicces kis akadály volt, de mindenkinek sikerült megbirkóznia vele.
A hazafelé vezető út zökkenőmentesen zajlott, és amikor véget ért, búcsút vettünk egymástól és mentünk az utunkra.
Zentai Kristóf 9.A
