Kevés történelmi eseményről mondható el, hogy az utókor annyiszor tett volna kísérletet átértelmezésére, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc.

A korszak résztvevői, érintettjei, elítéltjei mind másképp emlékeztek, de a nemzeti függetlenség és a szabadság iránti vágy mindenkit megérintett, s elérhetőnek tűnt azokban a napokban.

A 10.A osztály megemlékezése az események felidézésén túl a forradalom fiataljainak erejét mutatta be, akik megalkuvást nem ismerve áldozták életüket hazájukért.

Tisztesség, becsület, hazaszeretet. Ezekkel a gondolatokkal emlékeztünk közös történelmünkre.

A megemlékezés során elhangzott Nagy László: Tűz, Kányádi Sándor: Naplótöredék és Adorján András: Mi volt 56, Barátom? című verse. Az események felidézésében Szilágyi Lea, Szilágyi Gréta, Rákóczi Botond, Farkas Tibor, Dancs László, Popon Gergő, Jakab Kamilla, Patay Sára, Hlbocsányi Liliána, Talmácsi Andor, Bánfi Anna, Bencsik Béla és Szebegyinszki Rita közreműködtek. Hangszeren játszott Hipszki Liza és Balás Atina (tanára Körösparti Ágnes).

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka

felkészítő tanár