Igazán jó cím, bevalljuk, hogy „elszereztük” egyik partnerünktől, aki kedves szavakkal számolt be közösségi felületén az iskolánk által szervezett fizikaversenyről. De magunk sem találhattunk volna jobbat, hiszen valóban ez a célja az általunk meghirdetett, évente megrendezésre kerülő eseménynek.
A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium ezzel a versennyel két kiemelten fontos értékét próbálja egyesíteni: a természettudományos gondolkodás, oktatás szerepét, és a hagyományápolás, az iskolai identitás erősítését. A természettudományos oktatás mindig is fontos szerepet töltött be az iskola életében, amely az Öveges labor működése óta új lendületet és lehetőségeket kapott. Néhány éve a Szarvasi Vajdás Öregdiákok Baráti Körével együttműködve kerül megrendezésre a Kunos András Kísérleti Fizikaverseny. Kunos András, iskolánk egykori elismert fizikatanára nevét már egy szaktanterem is őrzi, és ezzel a versennyel is szerettük volna nevét, emlékét megőrizni. Jelenlegi fizikatanáraink közül még többen személyes kapcsolatban álltak vele, sokat tanultak tőle.
Az utóbbi években a természettudományos oktatás jellege, szemlélete jelentősen átalakult. Ehhez igyekszik iskolánk alkalmazkodni, például a természettudományos gyakorlatok bevezetésével. A versenyekre egyre nehezebb bevonni a tanulókat, ezért is gondoltuk, hogy egy új szemléletű, kísérleti jellegű versenyt hirdetünk, amelyben a fő cél nem a számolási feladatokon, az elméleti tudáson van, hanem a kísérleteken, saját tapasztalatszerzésen, azok elemzésén, kiértékelésén. És ezzel valóban sikerült megszólítani, főleg az általános iskolás korosztályt. Talán bennük még élénkebb a kíváncsiság?
Az idei témánk a hullámok és a hang volt. Ezzel kapcsolatban kellett a kétfős csapatoknak egy rövid kisfilmet készíteni, amelyben egy kísérletet mutatnak be. Nagy örömünkre 28 nevezés érkezett, közülük a legjobb 9 csapatot hívtuk meg a döntőbe, amelyre március 11-én került sor iskolánkban.
A versenyzők a döntőben is érdekes kísérleti feladatokat kaptak, ezeket elvégezve a tapasztalataikat kellett összegezniük. Mialatt a tanulók kísérleteztek, a kollégákkal érdekes szakmai beszélgetést folytathattunk, ahol bemutattuk az iskolánkban folyó munkát, különös tekintettel a már említett természettudományos gyakorlatokra. Ezek során a 9. és 10. évfolyamos diákok minden héten egy órában fizikai, kémiai és biológiai kísérleteket végeznek. Sok kérdés merült fel ezzel kapcsolatban, és megállapíthattuk, hogy valamennyi intézményben hasonló nehézségekkel küzdünk a természettudományos tantárgyak oktatása során.
Miután a tanulók végeztek a feladatokkal, a zsűri nekilátott az értékelésnek, a versenyzők pedig egy kis uzsonnát követően érdekes fizikakísérleteket tekinthettek meg. Majd elérkezett az eredményhirdetés, amelyen igazgató asszony átadta a jutalmakat és az okleveleket.
Az első négy helyen az alábbi csapatok végeztek:
- helyezett: Virág Benett Gábriel és Radics Kende György (Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Szarvas)
- helyezett: Németh Péter és Borzán Viktória (Schéner Mihály Evangélikus Általános Iskola, Medgyesegyháza)
- helyezett: Sovány Berzsián Pál és Urbancsok Mihály (Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda, Szarvas)
- helyezett: Papp Gréta és Gilyan Kitti Anna (Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Orosháza)
Gratulálunk valamennyi résztvevőnek! Köszönjük a felkészítő kollégáknak, hogy fontosnak tartották diákjaik támogatását és eljöttek a versenyre, továbbá az iskolavezetés és a Vajdás Öregdiákok Baráti Körének támogatását, az iskola fizikus csapatának pedig az előkészítésben és lebonyolításban végzett munkáját.
Kitajkáné Szántai Mária
munkaközösség vezető

















































