2026. szeptember 1-jén az Újtemplomban gyűlt össze az iskola közössége és vendégeik, hogy útnak indítsák a tanévet. Köreikben üdvözölhették Dr. Bartolák Csaba alpolgármestert, Molnár Etelénét, a Benka iskola vezetőjét, a Baráti Kör vezetőségét és a nyugdíjas kollégákat.

Az egyházi szolgálatot Lázár Zsolt esperes, Horváth Z. Olivér és Magyar Tamás lelkészek, illetve régi-új iskolalelkészünk, Magyar-Paulik Enikő végezték. Igehirdetését Lázár Zsolt az iskola idei tanévének igéjére alapozta: „Ne félj és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz” (Józs 1,9b). Az új tanév elején ez a biztató üzenet mindenkinek jól jön: diákoknak, pedagógusoknak egyaránt, különösen a 88 kilencedikes tanulónak, akik ezen a napon új fejezethez érkeztek életükben.

A felsőbb évesek rövid műsorral készültek, majd Kita Erzsébet igazgatónő számolt be a gimnáziumban a nyári szünet alatt végbement fejlesztésekről, a diákok és tanárok eredményeiről, sikereiről. Külön szólt az újonnan érkezettekhez, akiket arra biztatott, hogy legyenek kíváncsiak, kérdezzenek, tanuljanak minél többet, hogy a gimnáziumi éveik során tapasztalatokkal, élményekkel és tudással is gazdagodhassanak. A végzős diákok figyelmét pedig arra hívta fel, hogy ezt a tanévet szánják a jövőjük alapos átgondolására és előkészítésére. A pályaválasztás sikeres megtervezése rendkívül fontos, különösen, ha sok munkával és eredményes felkészüléssel is együtt jár.

A gimnázium jövőre ünnepli 1802-es alapításának 225. évfordulóját, és annak is 15 éve lesz már, hogy a Magyar Evangélikus Egyház fenntartásába (vissza)kerültünk. A tanév során ezért több alkalommal is szeretnénk e jeles eseményekről megemlékezni, különböző rendezvényekkel emlékezetessé tenni az évfordulókat. Honlapunkon és a közösségi médiában is felhívjuk majd a velünk ünnepelni kívánók figyelmét az év közben szervezett programjainkra.

Németh Judit igh.