Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem! (Zsolt 16,1b)

És ne vígy minket kísértésbe... (Mt 6,13)

Emlékezés az 1848-as eseményekre Pákozdon

A 11.B osztály tanulmányi kiránduláson vett részt Pákozdon. A Rákóczi Szövetség jóvoltából március elején lehetőségünk volt ellátogatni a Dunántúlra. A Szövetség pályázatának egy belföldi, az 1848-49-es forradalom- és szabadságharchoz kötődő emlékhely megtekintése volt a célja.

Választásunk a Pákozdi Katonai Emlékparkra esett. A programban iskolánk 11.B osztályából 27 diák és két kísérő vett részt.

Bővebben ...

Az Élet kenyere műveltségi verseny

Az Élet kenyere hittanverseny az úrvacsora témáját tűzte célul középiskolás diákok számára. Az egész tanévet átfogó versenyfeladatokban kellett a versenyzőknek jeleskedniük.

Négy lelkes fiatal vállalta a megmérettetést: Csatai Vivien 10.C, Tóth Sára 10.B, Bány Barna 11.A, Csatai Martin 11.A.

Az első fordulóban egy filmet kellett készíteni Lackfy János- Grillus Dániel Himnusz az égi-földi kenyérről című megzenésített verse segítségével. A dalt megtanulva, iskolánk zenekara kíséretével egy flashmobot tartottunk az iskola udvarán.

A következő fordulóban a kiadott forrásanyagból versenyeztek, ahol tudásukról adtak számot.

Bővebben ...

Kilencedikén tizenötödikéről

 

 

 

Március 15-e. Ez minden magyar emberben gondolatokat ébreszt. Éppen ezért a vajdások úgy döntöttek, hogy 2022. március 9-én, tanulmányi kirándulás keretében Budapesten emlékeznek, ugyanis a főváros számos lehetőséget kínál. A csapat, mely két osztályból állt, egy komoly programban vett részt. Az emlékezés, a tisztelet és a kegyelet napja volt ez. E döntést persze befolyásolta az is, hogy a Rákóczi Szövetség támogatása ezt határozta meg.

            Amikor a programot terveztük, akkor friss tavaszi szellőt és napsütést gondoltunk. A reggeli időjárás nem kedvezett nekünk, de bizakodóan néztük az internetet, amely Budapestre már napsütést ígért. És úgy tűnik, csak hinni kell.

Bővebben ...

A csúcs mindig csak félút

 

A szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium alapítása óta eltelt 220 évben tanárai és diákjai sok kiemelkedő sikert értek el számos területen, az iskola joggal büszke az országos vagy világra szóló sikerekre. A különböző művészeti ágak, tudományos és sportsikerek mellett egy kiemelkedő hegymászó teljesítménnyel bővült az iskolában a képzeletbeli „büszkeségek csarnoka”.

Bővebben ...

Reál Hét a Vajdában

A projekthetek lehetővé teszik, hogy diákjaink más szemszögből is megismerhessék tantárgyaikat, a programok színesítik a megszokott hétköznapokat. 2022. február 14-18. között a reál tárgyak kerültek középpontba, szerencsére idén már a jelenléti oktatásban, az iskolában.

Hétfőn délelőtt a sporté volt a főszerep: a testnevelésórákon szablyavívás bemutató volt. A szablya a honfoglaló magyarok egyik legjelentősebb egyedi megjelenésű és harci használatú ősi fegyvere volt, melynek hagyománya egyedülálló a világon. A szablyavívás nemzeti értékünk. Városunkban is rendszeresen edz egy kis csoport, az ő munkájukat ismerhették meg diákjaink. A bemutatót Dürgő Csaba (10.A) szervezte és vezette, a gyakorlatok bemutatásában Füzesséry Richárd (10.A) és Hornok Benedek (Szlovák Általános Iskola) vett részt. Az érdeklődők kipróbálhatták a ma már természetesen nem harci célokat szolgáló sporteszközt.

Bővebben ...

Diós Kristóf fotópályázat és kiállítás

 Diós Kristóf Természetfotó Pályázat

 

A szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium második alkalommal hirdette meg országos természetfotó pályázatát a magyarországi evangélikus középiskolák diákjainak. A Reál hét rendezvényei között került sor a pályázat eredményhirdetésére, amelyet az érdeklődők online követhettek az interneten.

Bővebben ...

Generációkat tanítottak

A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban hagyományosan február közepén rendezzük meg a Reál-hetet. Az elmúlt években ezt is átírta a pandémia. Tavaly például online kihívásokat hirdettünk meg, amire nagy számban jelentkeztek a digitális oktatásban már kissé megfáradt diákok.

Nagyon várjuk, hogy az idén újra a hagyományos keretek között bonyolíthassuk le a rendezvényeket, amelyek célja, hogy a reál tantárgyak felé irányítsuk a tanulók figyelmét. Ekkor kerülnek megrendezésre iskolánk egykori tanárainak emléket állító versenyeink is.

Bővebben ...

A magyar kultúra napja a Vajdában

Január 22-én a magyar kultúra emléknapját ünnepeljük országszerte. Az idén harmincharmadik alkalommal. Iskolánkban, a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban is rendszeresen megemlékezünk erről a napról, melynek apropóját a Himnusz kéziratán szereplő dátum adja, nem mintha meg lehetne feledkezni a magyar kultúráról ott, ahol az irodalmat, művészetet napi szinten használják, oktatják.

Az idei műsorhoz a harminchármas szám nyújtott szerkezetet. Három dal és három vers. (Jaj, Dante mennyire szeretne most bennünket!)

 Kölcsey Ferenc versét Bárány Mihály előadásában hallgattuk meg, majd Dürgő Csaba konferálásából kiderült, a műsor további részében olyan szerzőktől búcsúzunk, akik a közelmúltban távoztak, műveik már a kulturális örökségünk részét képezik, de még nem volt idejük porosodni, azon a „recsegő könyvespolcon”, hogy Kántor Péter elhangzott versére utaljak.  

Bővebben ...

Karácsonyi istentisztelet és csendesnap a Vajdában

A 2021-es év utolsó tanítási napján, december 21-én a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium diákjai az adventi várakozás napjai közül egyet még közösen töltöttek el.

A csendesnapon a délelőtt istentisztelettel kezdődött az Evangélikus Újtemplomban, ahol a 4. gyertya lángja is fellobbant. Zahorecz Pál iskolalelkész mondta el ünnepi gondolatait útmutatóképpen is a karácsony előtti készülődéshez. A gimnázium tanulói szolgálatot teljesítettek az istentiszteleten, verssel és énekkel színesítették azt, a zenekar pedig kísérte az énekeket. A templomban felállított karácsonyfát minden osztály saját készítésű hófehér karácsonyi manókkal díszítette fel.

Bővebben ...

Karácsonyi gála a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban

Nagyszabású karácsonyi gálaműsorral teljesedett ki az adventi várakozás a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban 2021. december 17-én. A Cervinus Teátrum adott otthont a rendezvénynek.

Nagyszabású volt, mert ebben az évben a hagyományos idegen nyelvi karácsony mellett felléptek a gimnázium zenében tehetséges diákjai is.

Két részből állt az ünnepi műsor. Az elsőben a gimnáziumban tanult valamennyi idegen nyelven felcsendültek a karácsony hagyományos és modern melódiái: szlovákul, olaszul oroszul, németül és angolul. Először álltak az alkalmi kórusok a teátrum színpadán.

Más élmény volt, mint eddig. Mindenki jól láthatta és hallhatta az előadásokat, és a szereplők is átérezhették a színpad varázsát.

A második rész igazi zenei élményt nyújtott a fellépőknek és a közönségnek egyaránt.

Bővebben ...

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen