Mindenben azon az úton járjatok, amelyet megparancsolt nektek Istenetek, az ÚR, hogy élhessetek... (5Móz 5,33)

Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. (Róm 15,4)

Vajdások az Irinyi János Országos Kémiaverseny döntőjében

A kémia tantárgyat kedvelők tudják, hogy az Irinyi az OKTV után a második legnehezebb országos megmérettetés. Mégis évről évre sokan jelentkeznek rá és vesznek részt rajta minden megyéből. Így vannak ezzel a mindenkori vajdás diákok is: felkészítőikkel, Borzovánné Burai Juliannával és Dr. Mészárosné Verók Máriával minden évben neveznek, és általában sikerrel is veszik a fordulókat.

Nem volt ez másképp az idén sem. Az április 14-16-án Debrecenben megrendezett országos döntőn ezúttal is volt vajdás diák, nem is egy, hanem három. Egyikük, Mile Balázs 9.C osztályos tanuló így foglalta össze a hétvége eseményeit:

„Az elmúlt hétvégén két társammal, Lestyán Lilivel és Vatai Zalánnal együtt részt vettem Debrecenben az Irinyi János Középiskolai Verseny országos döntőjében. Péntek délután utaztunk a Hajdúság fővárosába, ahol a regisztráció után a volt lovarda épületében megnyitották a versenyt.

Másnap sajnos nagyon korán kellett kelnünk, mert a szállásunk távol volt a verseny helyszínétől. Itt megkaptuk a reggelinket, és körbejártuk az egyetemet. 8 órakor elkezdtük a döntőt. Először egy írásbeli feladatlapot kellett kitöltenünk az Élettudományi Épületben. Két részből állt, az első részben elméleti, a másodikban számolásos feladatok voltak. Ennek befejezése után átmentünk a Kémiai Épületbe, ahol a gyakorlati fordulót csináltuk meg. Ezután megebédeltünk, és elmentünk megnézni a röplabdacsapatunkat, mert ugyanezen a hétvégén ők is döntőben szerepeltek a Diákolimpián.

Az egyetemre visszatérve megvacsoráztunk és megnézhettünk egy előadást az élelmiszerek tartósításáról és minőségének megőrzéséről, amit Dr. Juhász László adott elő. Az előadás után kihirdették az első tíz embert kategóriánkként, akik közül az első négy másnap a szóbeli fordulón vett részt. Vasárnap a reggeli után meghallgattuk a szóbeli feleleteket, és az eredményhirdetés után hazaindultunk.”

Gratulálunk a diákjainknak és felkészítőiknek a döntőbe jutáshoz!

 

  • VPEG01
  • VPEG02
  • VPEG03
  • VPEG04
  • VPEG05
  • VPEG06

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen