Mindenben azon az úton járjatok, amelyet megparancsolt nektek Istenetek, az ÚR, hogy élhessetek... (5Móz 5,33)

Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. (Róm 15,4)

MISKOLC – SZARVAS – BÉKÉSCSABA

2023-ban 200 éves születésnapját ünnepeltük a magyar költészet egyik legnagyobb alakjának, Petőfi Sándornak. Az évforduló kapcsán a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium kreatív versenyt hirdetett az evangélikus általános iskolák és középiskolák diákjai részére. Pécsváradi Antal segítségével felkészültünk a versenyre a költő úti levelei nyomán, ahol Tóni bácsi történelmi tudásával és az én kreativitásommal sikeresen megszületett Petőfi Sándor úti naplója, amiben végig követhetjük Szarvas és környékén történő utazását.

 

A miskolci iskola a beérkezett pályázatokból kiállítást szervezett, melynek ünnepélyes megnyitója 2023. április 4-én volt. E keddi napon megismerkedhettem a miskolci színház, valamint Egressy Gábor és Petőfi Sándor barátságának történetével.

 

A díjátadó izgalmas pillanatai akkor tetőztek, mikor a nevemet az első hely kihirdetésekor hallottam meg. Az ünnepség után Üveges Tamás gratulált és beleegyezésemmel az alkotásom publikálásra került a Miskolci Nemzeti Színház weboldalán.

 

Ezt követően családi körben telt a húsvéti ünnep, menekültünk a szódásflakon elől, sajnos a tavaszi szünet ezzel véget is ért, de annyira nem bántam, mert az első tanítási napon utazhattunk Békéscsabára tanáraimmal: Pécsváradiné Tóth Anikóval és Pécsváradi Antallal. Elkísért két diáktársam, Csatai Vivien és Bány Barna is. Az utazás oka, hogy a Rákóczi Szövetség Békéscsabai Városi Szervezete 2023 őszén meghirdetett pályázatának 2023. április 12-én (e nap a Felvidéki magyarok kitelepítésének emléknapja) volt a díjkiosztója.

 

A kiírásban lehetőség volt novellaírásra, a téma a felvidéki magyarok sorsa, kitelepítése 1945 és 1949 között. Pécsváradi Antal tanár úrral mese-rémmese műfajban kezdtük el munkánkat: a klasszikus magyar mesék elemei adták a formát, a keretet, egy kitelepített család megpróbáltatásai pedig a rémmesei jelleget. Nagy örömömre a novellaíró versenyszámban első helyezést értem el, és díjam átvételekor egy kitelepítést átélt hölgy a közönség előtt idézte meghatódva írásom záró sorát: „Ha ez igazi mese lenne, azt mondanám: itt a vége, fuss el véle! Mivel ez rémmese, azt mondom kedves olvasóm: itt a vége, gondolkodj el végre!”

Czesznak Lili Luca 12.B

 

  • VPEG01
  • VPEG02
  • VPEG03
  • VPEG04
  • VPEG05
  • VPEG06

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen