Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg… (Ézs 40,30-31)

Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely Krisztus Jézusban van. (2Tim 2,1)

Budapest visszavárt

Ismét együtt emlékezhettünk a Rákóczi Szövetség szervezésében Budapesten a hagyományos műegyetemi október 23-i ünnepségen. Ennek egyik oka, hogy a gimi csapata bejutott a Gloria Victis Történelmi Vetélkedő középdöntőjébe. Ezt a versenyt mindig a fővárosban, a 23-i főhajtáshoz kapcsolva rendezik meg.

            A csapatunk már péntek délután regisztrált a Benczúr Hotelben lévő szállásunknál. Rövid pihenő után a szövetség munkatársai tájékoztatót tartottak, amelyből megtudtuk, hogy az előzetesen megküldött program estére némileg megváltozott. Megnéztük azt a videót is, amely bemutatja az ország legnagyobb civil szervezetének szerteágazó tevékenységét, és az ebben való részvételre csábít. A városnézés a Hősök terén csak nyolc óra táján kezdődött, kissé kései időpontban, de a kivilágított tér pompás látvánnyal kárpótolt mindenkit. Aki itt jár, annak érdemes felsétálni a Néprajzi Múzeum tetejére is. Kétségtelen, hogy rendhagyó építészeti megoldással született meg az új épület.

            Szombat a verseny napja, ekkor lehet kivívni a döntőbe jutást. Nem kétséges, hogy ez izgalommal töltötte el a csapatot, már csak azért is, mert a rendezvény a Parlamentben zajlott. Az ünnepi kereteket azért biztosította a Szövetség, mert a verseny témája Az Aranybulla és a magyar rendi alkotmány volt. Így az sem szegte kedvünk, hogy a szállásról – a reggeli után – rendhagyó módon tömegközlekedéssel kellett az ünnepi helyszínre „troliznunk”, de ez valóban nem jelentett nehézséget egy szombati napon.

A Parlamentben a szokásos szigorú beléptetés után a főrendi ház üléstermében vettünk részt a megnyitón. Ezután a csapatok a szín szerinti kitűzők alapján vonultak el a verseny helyszínére. A mieink a parlamenti könyvtárba, ami egyébként pazar helyszín. De itt melyik nem az? A tanárok addig egy foglalkozáson vettek részt A magyar törvényhozás ezer éve című tematikus kiállításon.

Az ebéd a Parlament étkezdéiben zajlott, majd külön buszokkal indultunk a Műegyetemre, a megemlékezés helyszínére. Az ünnepség előtt találkoztunk a Vajdából érkező tizenhat fős, csak aznapra érkezett „különítményünkkel”. No, ez a másik ok, ha még emlékszik valaki a cikk elejére. Az ünnepség után hatalmas emlékező sereg indult a Bem térre, ahol a rendezvény folytatódott. Ez a hosszan elnyúló fáklyás tömeg a turisták és járókelők számára is érdekesség lehetett. A budai rakpart kilométerekre megtelt a vonuló megemlékezőkkel, akik most egy elképesztő hosszú nemzeti színű zászlót is vittek, ami komoly forgalom-korlátozással is járt. Megemlékezés és koncert, no meg eső. A mi csapatunk ez elől a szállására vonult vissza…

Vasárnap reggel elbúcsúztunk a szállástól, csak még előtte másodszor is szedtünk a svédasztalos reggeliből. A csomagokkal sem volt gond, mert külön buszok vittek. Már várt bennünket a Parlament. Az előző napi feladatokat értékelve már sejtettük, hogy nézőként veszünk részt, de ez sem okozott válságot. Ki az, aki rendszeresen visszajár a Parlamentbe, az ország egyik legcsodálatosabb épületébe (rajtunk és a képviselőkön kívül)?

A verseny a döntőről lemaradt csapatoknak is tanulságos volt. Próbára tehették tudásukat és tanulhattak belőle. Bekövetkezett az eredményhirdetés, a szegedi Radnóti tarolt. Azok is kaptak ajándékcsomagot, akik nem jutottak döntőbe, így mi is gyarapodtunk. Elfogyasztottuk a szendvicsebédet, és nem volt más hátra, mint hogy hazatérjünk. Nem kétséges, hogy hosszú volt a hétvége, de mindenkit kárpótolt a verseny csodálatos helyszíne és a közös megemlékezés, fáklyás felvonulás.

Csapatunkat Borbély Máté, Farkas Botond 12.C és Gyuricza Róbert 12.B osztályos tanulók alkották. Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek a lehetőséget, és reméljük, hogy élni tudunk vele jövőre is!

 

Molnár Béla szaktanár

 

  • 01
  • 02
  • 03
  • 04
  • 05
  • 06
  • 07
  • 08
  • 09
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
  • 36
  • 37
  • 38

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen