Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem! (Zsolt 16,1b)

És ne vígy minket kísértésbe... (Mt 6,13)

Két év kihagyás után újra Diáknap

A végzősök már elballagtak, túl vannak az írásbeli vizsgán, és a szóbeli vizsgákra készülnek, lassan vége a tanévnek is. Iskolánkban hagyományosan ilyenkor rendezzük meg a diáknapot, ami sajnos az elmúlt két évben kimaradt a pandémia miatt.

A rangidősek, a 11. évfolyam tanulói komoly megmérettetésre készültek már hetekkel a diáknap előtt.

„Kicsiben” gyakorolják a demokrácia alapjait: eldöntik, hogy milyen kampányprogramot állítanak össze annak érdekében, hogy osztályuk jelöltje legyen az adott évben a „diákigazgató”. Minden osztály elkészít egy kb. 5-6 perces kampányfilmet, és bizony nem egyszerű eldönteni, hogy melyik ötlet a legjobb, a leginkább kameráért kiáltó. Ezután forgatókönyv készül, kiválasztásra kerülnek a helyszínek, szereplőválogatás történik, és indulhat a forgatás. Minden osztály a kampánynapra - diáknapra - egy programsorozatot állít össze, így próbálják „meggyőzni” az iskola többi tanulóját arról, hogy csakis az adott osztály jelöltje lehet a legjobb igazgató.

A nagy nap reggelén dudáló autókkal/IFÁ-val érkeztek a pártok diákigazgató jelöltjei, és az alsóbb évfolyamosok tomboló tömege előtt vonultak be az iskolába.

A 11.A osztály a pArtypárt nevet választotta, programjuk is ezt tükrözte, egyik terembe DJ Qwasz szolgáltatta a zenét, üdítőpongot és csocsózási lehetőséget is biztosítottak az alsóbb évfolyamosoknak.

A 11.B osztály a B-szekció nevet választotta. Ők fiús: FIFA játék, darts, póker, és lányos: hajfonás, Just dance, Photo Booth programokat állítottak össze. Majd következett a tombolasorsolásuk, ahol tárgynyeremények, büfés kuponok és matek + pontok kerültek kisorsolásra.

A 11.C osztály a 11.Clinic nevet választotta kampányfilmükre utalva. Az iskola szerelmespárjainak esküvőt szerveztek, az első 20 „házaspárnak” gyűrőt is adtak, és mindenkiről készült fénykép is. Az esküvő előtt lehetett szépülni hajfonással és körömfestéssel, de náluk is volt videójáték és csocsózási lehetőség.

Ezen kívül mini foci bajnokságot tartottunk az iskola hat osztályának részvételével. A döntő meccsre az egész iskola kíváncsi volt, melyet szoros csatában a 11. B nyert meg. Röpi házibajnokságot is tartottunk, melyen a 10. C osztály diadalmaskodott.

Az idő most gyorsan telt, és 10 órától már mindenki a tantermében nézte a kampányfilmeket, melyeken jókat szórakoztak. Majd az alsóbb évesek szavaztak a kampányfilmre, valamint a pártok közül is választottak egyet.

Ezután került megrendezésre a sportpályán a sorverseny. A feladatokat a 10. évfolyamosok állították össze, melyek között voltak erőnléti feladatok, pl. kötélhúzás, volt ügyességet igénylő, pl. a csibefutam, és volt olyan feladat is, melynek teljesítéséhez tudás és szerencse is kellett. A sorversenynek is tétje volt, ugyanis az első +15, a második +10, a harmadik helyezett pedig +5 szavazatot kapott. Így alakult ki a végső sorrend, és dőlt el, melyik osztály nyerte a versengést.

Megszületett a végeredmény, a 11.A osztály mindent vitt, vagyis a diákságnak az ő filmjük tetszett a legjobban, és a diákigazgatónak is az ő jelöltjüket választották meg. Így Domján András lett a diákigazgató, két helyettese pedig Gulyás Gitta és Hóbely Márkó. Hortobágyiné Csizmadia Edina igazgatóhelyettes asszonytól megkapták az iskola jelképes kulcsát, és elkészültek a fényképek az újdonsült diákigazgatóval az igazgatói irodában is.

Kita Erzsébet

DÖK patronáló tanár

 

  • 001
  • 0010
  • 00100
  • 00101
  • 00102
  • 00103
  • 00104
  • 00105
  • 00106
  • 00107
  • 00108
  • 00109
  • 0011
  • 00110
  • 00111
  • 00112
  • 00113
  • 00114
  • 00115
  • 0012
  • 0013
  • 0014
  • 0015
  • 0016
  • 0017
  • 0018
  • 0019
  • 002
  • 0020
  • 0021
  • 0022
  • 0023
  • 0024
  • 0025
  • 0026
  • 0027
  • 0028
  • 0029
  • 003
  • 0030
  • 0031
  • 0032
  • 0033
  • 0034
  • 0035
  • 0036
  • 0037
  • 0038
  • 0039
  • 004
  • 0040
  • 0041
  • 0042
  • 0043
  • 0044
  • 0045
  • 0046
  • 0047
  • 0048
  • 0049
  • 005
  • 0050
  • 0051
  • 0052
  • 0053
  • 0054
  • 0055
  • 0056
  • 0057
  • 0058
  • 0059
  • 006
  • 0060
  • 0061
  • 0062
  • 0063
  • 0064
  • 0065
  • 0066
  • 0067
  • 0068
  • 0069
  • 007
  • 0070
  • 0071
  • 0072
  • 0073
  • 0074
  • 0075
  • 0076
  • 0077
  • 0078
  • 0079
  • 008
  • 0080
  • 0081
  • 0082
  • 0083
  • 0084
  • 0085
  • 0086
  • 0087
  • 0088
  • 0089
  • 009
  • 0090
  • 0091
  • 0092
  • 0093
  • 0094
  • 0095
  • 0096
  • 0097
  • 0098
  • 0099

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen