Elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet…! (5Móz 30,19)

Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. (Jn 17,3)

Miből lesz a cserebogár?

Irinyi kémiaverseny – a versenyző szemszögéből

 

A kémia egy nagyon megosztó természettudományos tantárgy: csak nagyon kevesek szívébe képes magát belopni. De aki megszereti, az örömmel merül bele. Így történt ez velem is, már óvodás koromban komoly érdeklődést tanúsítottam mindenféle kísérlet iránt. A szerelem a tárgy iránt nem csitult később sem, s a gimnáziumba kerülvén pedig csak felerősödött.

Új közeg, új követelmények s egy új tanár: Dr. Mészárosné Marika néni. Amikor az első kémiaórának vége lett, egyből odajött hozzám, s megkérdezte, szeretnék-e majd versenyezni ebből a tantárgyból. Természetesen igent mondtam, hiszen mindig is szerettem, ha tudásom egy általam kedvelt tantárgyban megmérettethetem. Másodmagammal elkezdtünk készülni az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyre. A tavalyi tanév munkáját megnehezítette ugyan a hathónapnyi online oktatás, azonban így is igen előkelő helyezéseket értünk el Laukó Boglárka osztálytársammal kedves tanárunk pártfogásának köszönhetően. Az akkor elért eredménnyel azonban nem tudtam teljesen kibékülni, hisz az országos döntőt meg sem tartották, a megyei versenyen elért pontszámok alapján állították fel a rangsort. Nagy elhatározást tettem: a nyáron kémiafeladatokat oldok meg, hogy a jövő évi versenyen ismét eljuthassak a döntőig. Munkám meghozta gyümölcsét: az első fordulót magabiztosan, 96%-osra teljesítettem. Ezzel meghívást érdemeltem a második fordulóba, Szegedre, ahol még három vajdás diák szerepelt az idén. Négyünk közül ketten jutottunk a döntőbe. Amikor megtudtam, hogy az egyik legjobb dolgozatot én írtam a kategóriámban hibátlan laborgyakorlat mellett, felfoghatatlan boldogság járt át: megcsináltam, amiért tavaly óta küzdöttem! Felpörgettem még jobban magam, s nagy erőkkel készültem ezután már másodmagammal a debreceni döntőre. A napok és a füzet üres lapjai fogytak, fogytak és fogytak. Április első hétvégéjén indultunk a kálomista Rómába, ahol pénteken lezajlott a regisztráció és a megnyitó. Itt ismertették a programot, s az egész esemény tételmondatát: „Itt mindenki győztes!” A több ezer versenyzőből csak a legjobb 220-at hívják el Debrecenbe, tehát kategóriánként átlagosan 27,5 főt, kerekítve 30 embert. Izgatottan tértem este nyugovóra.

Szombaton fél nyolckor indult a verseny: először az egyetem kémiai épületében egy laborgyakorlat, majd ugyanitt az írásbeli forduló. A laborgyakorlat sajnos nem a legjobban sikerült (lévén nem tanult dolgokba kérdeztek bele), az írásbelivel maradt esélyem kompenzálni. Ez sikerült is. Elégedetten jöttem ki a nagyelőadóból, bár hogy nyugodt lettem volna, az erős túlzás. De már nem volt mit tenni, a kocka el volt vetve. A délutáni pár szabad órát kihasználtuk, s ellátogattunk a Déri Múzeumba. Megtekintettük többek között a Munkácsy-trilógiát. Elképesztő volt nézni a hatalmas vásznakat, s belegondolni az egyik legnagyobb magyar festő zsenialitásába: milyen részletgazdagsággal tudott megtölteni több méteres matériákat! Majd visszatértünk az egyetemre, s először meghallgattunk egy előadást az orvosi képalkotás módszereiről és a különféle kontrasztanyagokról. Az előadás végén kivetítették a vasárnapi szóbeli döntőbe invitált tanulók névsorát: boldogan olvastuk, hogy a II/a kategória döntősei között ott állt a saját és a gimnáziumom neve. Az első helyen!  Iskolatársam, Lauday Izabella 28. lett a kategóriájában, ami egyébként szintén egy fantasztikus és nagyon dicsőséges eredmény, de a szóbeli megmérettetéshez kevés volt.  Izgatottan tértem vissza a szálláshelyünkre, lélekben készültem a döntőre. Beszélni tudok, aki ismer, tudja, hogy nem is keveset – biztattam magam. Nagyközönség előtt is sokszor szerepeltem már. A kihívást az 5 perces időkorlát jelentette számomra.

Vasárnap havas reggelre, kipihenten ébredtem. Azzal nyugtattam magam, hogy a legrosszabb esetben is harmadik vagyok. Tehát csak semmi izgalom, itt már tényleg nincs tét. Szerencsére korán indult a program, nem volt idő gondolkodni. A kategóriám tétele a megújuló és nem megújuló szerves energiahordozók voltak. Ránézve a lapra először hálát adtam földrajztanáromnak, Kituljak Eszti néninek, hogy néhány hónapja nagyon meg kellett ezeket tanulni. Magabiztosan írtam a vázlatot, s álltam ki a katedrára. Humorral finoman fűszerezett előadásomat a közönség is élvezte, a zsűri pedig maximális pontszámmal értékelte. Ez azt jelentette: MEGNYERTEM! Nagyon boldog voltam. A több éves felkészülés, munka meghozta gyümölcsét (remélem, nem az utolsót). Délelőtt 11 órakor kiosztották az oklevelet, s a vele járó bronzplakettet. Megható érzés volt látni Marika néni, Iza és a szüleim őszinte örömét. Boldog vagyok, hogy Marika néni tanári pályafutását újból „bearanyoztam”.

Mindenkinek nagyon köszönöm a támogatást, akik segítették eddigi tanulmányaim és versenyzésemet. S hogy hogyan tovább? Természetesen a kémiát nem hagyom abba, s készülök az újabb megmérettetésekre. A feltörekvő ifjú tehetségeknek pedig üzenem: soha ne adjátok fel, s szeressétek mindenkor a tanulást! Ez nem mindig lesz könnyű feladat, de ne féljetek energiát és időt beleölni. Aki ezt megteszi, az előbb-utóbb mehet szüretelni, és a gyümölcs kellően édes lesz.

Juhász Gergő 10.C

 

  • 01
  • 02
  • 03
  • 04
  • 05

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen