A tanév rendjében is szereplő Digitális Témahetet indulása óta már tizedik alkalommal szervezték meg országszerte. Az esemény fontos törekvése, hogy a digitáliskompetencia-fejlesztés a digitális kultúra órákon túl kiterjedjen más tantárgyakra is.

Idén iskolánkban március 24-28. között a témahét keretében egy különleges kiállítást hoztunk létre, amely az informatika történetének legfontosabb mérföldköveit mutatja be. A tárlat egy idővonal mentén halad, amely az őskori számolási módszerektől indulva a jövő számítógépeiig vezet, és a földszinti folyosótól a lépcsőfeljárón át a második emeletig tart. Az idő múlását egy hosszú szalag jelképezi a falon, amelyre az egyes korszakok és események jelölői kerültek. A szalag köré képek, leírások és érdekességek társulnak, hogy az érdeklődő diákok jobban megértsék az egyes mérföldkövek jelentőségét.

A kiállítás különlegessége, hogy iskolánk tizenkét osztálya egy-egy állomás kidolgozásával járult hozzá az idővonalhoz. A diákoknak saját kutatómunkájukra támaszkodva kellett bemutatniuk az adott korszak egy-egy kiemelkedő fejlesztését vagy találmányát.

Az idővonalat végigkövetve megtudhatjuk, hogy

  • mi az az Ishango-csont;
  • mit őriz a Rhind-papirusz;
  • hol használták az abakuszt;
  • mit csináltak a Napier-pálcákkal;
  • mi köze a szövőszéknek az informatikához;
  • mire használták a lyukkártyákat a népszámlálásnál;
  • mik azok a Neumann-elvek;
  • hogyan született az internet;
  • mikor zajlott az okostelefonok forradalma;
  • hogy jön a felhő a digitális világhoz;
  • mire jó a mesterséges intelligencia;
  • mik azok a kvantumszámítógépek.

A kiállítás részeként két üveges tárlóban az adattárolás történetét is bemutatjuk. Az érdeklődők megtekinthetik a lyukkártyákat, mágnesszalagokat, hajlékonylemezeket és merevlemezeket, amelyek mind hozzájárultak az adatok tárolásának és feldolgozásának fejlődéséhez.

A Digitális Témahét keretében megvalósított kiállítás célja, hogy a diákok jobban megértsék az informatika fejlődésének mérföldköveit, és ráébredjenek, hogy a technológiai innovációk milyen hatással voltak és vannak mindennapi életünkre. Reméljük, hogy a projekt nemcsak tanulási élményt nyújtott a résztvevő osztályoknak, hanem sokak számára inspiráló utazás is volt az informatika világában.

Hortobágyiné Csizmadia Edina