No, azért nem kell rosszra gondolni. Pedig ez már nem az első eset volt. A Szarvasi Vajdás Öregdiákok Baráti Köre hagyománnyá szeretné tenni, hogy az ősz beköszöntével borkóstolóval összekötött baráti rendezvényt tart. Ezúttal is Dr. Szabó Géza tanszékvezető, egyetemi docens volt az előadó. A visszatérő vendégeknek nem volt ismeretlen, mert tavaly a vezetésével ismertük meg a világfajtákból készült magyar borokat. A sikerre való tekintettel az előadót ismét meghívtuk.
Ebben az évben is a Vadászkürt Vendéglő biztosította a helyszínt a kóstolásra. A rendezvény Sonkoly János elnök köszöntőjével kezdődött, a kedvező hangulatot a Muslincák kórusának tagjai alapozták meg. Ezúttal hagyományos magyar szőlőkből készült borokkal barátkoztunk. A hat tételből álló borsort olaszrizlinggel kezdtünk, előkerült a furmint is, majd klasszikus vörösökkel zártunk. Nem egyszerű borkostoló volt ez, mert előadónk a geológiától a kultúrtörténeten át kalauzolt bennünket. A kóstolás után vacsora és baráti beszélgetés következett, de a Muslincák is szórakoztatták még a résztvevőket. Azt est tapasztalatai azt sugallják, hogy jövőre is összejövünk. A rendezvényt a városi Civil Alap támogatásával sikerült megvalósítani.
Molnár Béla
az est szervezője