Örök szövetséget kötök veletek… (Ézs 55,3c)

A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte… (Zsid 13,20–21)

Aerobikosaink sikerei

A MATESZ 2020.09.03-án rendezte Kozármislenyben az Aerobik Magyar Kupa elődöntőjét.  A versenyt már nagyon vártuk, hiszen erre a fordulóra már hamarabb sor került volna, de a járvány miatt eltolták. Így a megszokottnál több időnk volt gyakorolni, felkészülni. Nyár elején is (amennyire lehetett a kialakult helyzet szabályait betartva) gyakoroltunk, de a kemény munkát augusztustól kezdtük. A Blue Gym színeiben step kategóriában indultunk, ahol steppadok segítségével adtunk elő egy koreográfiát. Az elődöntőt a vírus miatt az előző évektől eltérően csak kisebb körben tartották meg.

A lelkesedésünknek azonban ez sem szabott gátat, a versenyhez kellő higgadtsággal tudtunk állni, második helyen végeztünk. A dobogóra igaz, csak virtuálisan állhattunk fel, mert az érmeket és az okleveleket csak az edzők vehették át, amit a versenyt követő edzésen osztanak majd ki. Ami számunkra a legfontosabb, hogy jogosultságot szereztünk a novemberi országos döntőn való részvételre.

A csapat tagjai: Molnár Gréta (9/c) Varga Vivien (9/c) Márton Gréta (10/b) Kerekes Laura (gyulai középiskola) és Laukó Boglárka (9/c).

 

  • 01
  • 02
  • 03
  • 04
  • 05
  • 06
  • 07
  • 08

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen