Boldog nép az, amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, Uram! (Zsolt 89,16)

Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. (Ef 5,8–9)

Arany minősítés és fergeteges néptáncbemutató a MEGINT-en

A szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói 2020. március 6-7-én ismét részt vettek a Magyarországi Evangélikus Gimnáziumok Népművészeti Találkozóján – MEGINT - Budapesten. Az első nap délelőtt az énekversenyt rendezték meg, melyen iskolánkból Gombkötő Gréta, Veszter Viktória és Tusjak Tamara alkotta énekegyüttes, a Szederinda énekelt egy kalotaszegi dalcsokrot. A zsűri arany minősítéssel értékelte az előadásukat. Felkészítő tanáruk Földiné Boczonádi Zsuzsanna tanárnő volt. Másnap megérkeztek a programra táncosaink is, Bánfiné Gombár Klára tanárnő kísért el. Délelőtt előadásokat hallgathattunk meg a népzene kultúrájáról, délután a gála műsorban szerepelhettek tanulóink.

A Szederinda énekcsoport előadta a Kalotaszeg kincsei dalcsokrot, majd táncosaink fergeteges, pörgős Szatmári  táncokkal mutatkoztak be. Felkészítő tanáruk ifj. Csasztvan András és Móricz Bence tánctanárok voltak. Este sok kellemes élménnyel térhettek haza a szereplők.

Jövőre ismét részt szeretnének venni szereplőink a népművészeti találkozón. Köszönjük a Vajda Péter Alapítványnak az utazás támogatását és tanárainknak, hogy elkísérték a résztvevőket. 

Dr. Lengyel Albertné

 

 

 

 

  • 01
  • 02
  • 03
  • 04
  • 05
  • 06
  • 07
  • 08
  • 09
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen