Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon! (Zsolt 90,16)

Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? (Mt 6,26)

Továbbtanulási beszámoló: Sonkoly Zoltán

Tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karának fizika szakán kezdtem el 2015 szeptemberében. Mivel fizika szakra meglehetősen kevesen jelentkeztek, a nyári „0. szemeszter” keretében hamar összekovácsolódott társasággá váltunk. Ami a tanulmányokat illeti, meglehetősen kevés kurzusunk van, de azok mondhatni velősek. Az előadások és a  gyakorlati órák mellett különféle laborfoglalkozásokon veszünk részt már az első félévtől. Épp emiatt választottam Szegedet, mert rengeteg ilyen lehetőség kínálkozik, mind a szakosodási lehetőséget illetően, melyet várhatóan a 3. félévben kezdünk meg.

A zh-kra és az egyéb kisdolgozatokra mindig rendszeresen készülni kell, különösen a kalkulus és a kémia tárgyakra, de a szabadidőre is bőven jut idő. Szegeden számtalan sport- és szórakozási lehetőséget lehet igénybe venni, ahol rengeteg barátra lehet szert tenni. Összességében sikerrel vettem az első vizsgaidőszak akadályait, és örömmel vágok neki a következő félévnek.


Sonkoly Zoltán

 

 

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen