Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten szent hajlékában. Isten hazahozza az elhagyottakat, kihozza a foglyokat boldog életre… (Zsolt 68,6–7)

Estefelé pedig, amikor lement a nap, …[Jézushoz] vittek minden beteget és megszállottat; és az egész város összegyűlt az ajtó előtt. Sokakat meggyógyított… (Mk 1,32–34)

Sportnap

Diákok és tanárok egyaránt nagyon vártuk a szokásos tanév végi sportnapot. Sajnos az esős idő miatt a kenutúra elmaradt. Mivel a strandröplabda versenyre messzebbről is érkeztek csapatok, úgy döntöttünk, hogy belekezdünk. Az időjárás m- látva lelkesedésünket - egyre barátságosabbá vált. A röpisek nagyon várták már ezt a megmérettetést, mióta feloldották a szigorú korlátozásokat, délutánonként többnyire a homokon gyakoroltak.

A verseny eredetileg házibajnokságnak indult, de ahogy elmeséltem néhány kollégámnak, ők, illetve a diákjaik rögtön részt akartak venni. Így Budakesziről, Budapestről, Mezőberényből és Karcagról is érkeztek 2 lányból és 2 fiúból álló vegyes csapatok. A résztvevők két 4 csapatos csoportban kezdték meg a küzdelmeket. Az elődöntőkben a sors úgy hozta, hogy a Vajdás csapatok a budapesti Toldy Gimnázium, illetve a budakesziről érkező Prohászka Gimnázium csapatával kerültek szembe. A hazaiak sajnos pont ezeken a meccseken játszottak magukhoz képest valamivel gyengébben, így a vendégek játszhatták a döntőt.

A Toldy Gimnázium sikerével zárult a vegyes 4-esek küzdelme. Ezek után a diákok iskolánként párosokat alkotva tovább folytatták a küzdelmeket. A lányoknál újra a toldysok bizonyultak a legjobbnak, a fiúknál viszont vajdás siker született.

Jó volt újra a pályán lenni, köszönjük az iskolavezetésnek, hogy megrendezhettük a tornát!

Eredmények: 1. Toldy, 2. Colonel ( Prohászka), 3. Sendülüdü (Vajda), 4. Dream Team (Vajda), 5. Mindegy (Vajda), 6. Röplabdászok (Petőfi-Nagykun), 7. Dimitry (Prohászka), 8. Esikazeső (Vajda)

Csilik Attila, szervező

 

  • 001
  • 002
  • 003
  • 004
  • 005
  • 006
  • 007
  • 008
  • 009
  • 010
  • 011
  • 012
  • 013
  • 014
  • 015
  • 016
  • 017
  • 018
  • 019
  • 020
  • 021
  • 022
  • 023
  • 024
  • 025
  • 026
  • 027
  • 028
  • 029
  • 030
  • 031
  • 032
  • 033
  • 034
  • 035
  • 036
  • 037
  • 038
  • 039
  • 040
  • 041
  • 042
  • 043
  • 044
  • 045
  • 046
  • 047
  • 048
  • 049
  • 050
  • 051
  • 052
  • 053

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen