Éneklek az Úrnak, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek. (Zsolt 104,33)

Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! (Jak 5,13)

Tehetségeinket díjazta az evangélikus egyház

A Magyarországi Evangélikus Egyház az oktatási intézmények magas színvonalú működtetése mellett arra is figyelmet fordít, hogy az iskoláiba járó tehetséges tanulókat támogassa.

Ennek a célnak érdekében a középiskolás korosztály számár minden évben több pályázatot írnak ki. A pályázatok Sztehlo Gábor lelkész és Schedius Lajos teológus-tudós nevét viselik.

A Schedius ösztöndíjra evangélikus középiskola 9-12. évfolyamára járó, evangélikus felekezetű, valamely területen kiemelkedően teljesítő diákok pályázhatnak.

A Sztehlo tanulmányi ösztöndíjra bármely felekezetű kiemelkedően teljesítő diák pályázhat, ha evangélikus középiskola tanulója, a Sztehlo szociális ösztöndíjra pedig bármely középiskola evangélikus diákjai pályázhatnak. A pályázat beadásában a tanulókat egy mentor segíti. A pályázatok során az egyház célja, hogy a diákokat továbbtanulásukban, tehetségük kibontakoztatásában segítse, és erősítse kötődésüket az evangélikus közösséghez.

Ebben az évben is több diákunk pályázott sikerrel, hat diákunk összesen 1,75 M Ft támogatást kapott a fenntartótól.

Shcedius ösztöndíjat nyert Kiss Márton Róbert (12.A), Kohut Gyöngy (11.C) és Laukó Boglárka (10.C).

Sztehlo ösztöndíjjal támogatták Kis Virág (12.B), Gál Katalin (12.C) és Zima Dávid (11.C) osztályos tanulókat.

A diákok a támogatást leggyakrabban informatikai eszközök vásárlására, nyelvtanulásra fordítják, de Marci egy komoly objektívet vásárolhat az elnyert összegből sikeres természetfotós tevékenységéhez, Gyöngy pedig rajztehetségének kibontakoztatásához vásárolhat digitális rajzeszközöket.

Utóbbi két diák már bizonyította kiemelkedő tehetségét, hiszen Marci számos természetfotós siker után legutóbb a Magyar Természetfotósok Szövetségétől az „Év ifjú természetfotósa” címet nyerte el. Gyöngy pedig sikerrel szerepelt például a Kleofás Országos Rajzversenyen, ahol első díjat nyert, és rajza az idei oktatási naptár egyik képe lett. Mindegyik díjazott tanulónk kiemelkedő tanulmányi eredményével, versenyeken elért sikereivel, közösségi és hitéleti munkájával érdemelte ki a jutalmat.

Büszkék vagyunk tehetséges diákjainkra. Köszönjük a fenntartó támogatását és a mentortanárok és lelkészeink munkáját. Mentortanárként segítették a tanulókat: Bencsik Péter, Németh Judit, Dr. Mészárosné Verók Mária, Horváth Edit, Salka Zsuzsanna.

Sajnos a járványhelyzet miatt az ünnepélyes átadás idén is elmaradt. A támogatott diákokkal advent harmadik vasárnapján az Ótemplomban találkozhatunk, ahol szolgálatot teljesítenek.

Tanulmányaikhoz további sikereket kívánunk!

Kitajkáné Szántai Mária igazgató

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen