Örök szövetséget kötök veletek… (Ézs 55,3c)

A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte… (Zsid 13,20–21)

Elsősegélynyújtás világnapja

Szeptember második szombatja az elsősegélynyújtás világnapja, ez alkalomból a Vöröskereszt szervezetének 2000-es kezdeményezésére ünneplik világszerte. Legfőbb célja a figyelem ráirányítása az elsősegélynyújtás fontosságára a laikusok körében, mert az idejében megkezdett beavatkozás életet menthet. Sajnos a váratlan rosszullétek, a munkahelyi, utcai balesetek során a szemtanúk a megdöbbenés pillanataiban nem mindig tudják, mit kellene tenniük, pedig az elsősegély ismeret életmentő lehet.

A jelenlegi járványügyi helyzet miatt rajzalkotások segítségével igyekeztek a fiatalok az emberek figyelmét felhívni a segítségnyújtás fontosságára. A szakmai zsűrinek nem volt könnyű feladata a bírálásban, de végül a következő eredmény született:

I. Buránszki Andrea

II. Pető Antónia

III. Fabó Zsófia

Nyemcsok Emese, iskolai védőnő

 

  • 01
  • 02
  • 03
  • 04
  • 05
  • 06
  • 07
  • 08
  • 09
  • 10

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen