Mirodalmunk
- Részletek
- Készült: 2020. május 14. csütörtök, 10:29
Vannak tantárgyak, amelyek digitális oktatása még évtizedek múlva is a felsőkategóriás humor kiapadhatatlan forrása lesz. Ilyen a test nevelése home office-ban, de a dráma is, ami voltaképp cselekvést jelent, úgyhogy belátható, természetéből fakadóan erős paradoxon bed office-ból művelni.
Járvány idején sok szeretett gyakorlatunkról, játékról le kellett mondanunk, de helyette kicsit elmerültünk a kortárs irodalom alkotófolyamatában. Kreatív írás feladatként kapták a drámások, hogy karantén hívószóra, műfaji kötöttség nélkül hozzanak létre minimum fél oldalas szöveget. A beadott munkák többsége túlnőtt a házi feladatokkal szembeni elvárásokon. Kedves, néhol vicces, néha fájdalmas önvallomások, rímes, míves életképek, humoreszkek. Ez a spontán módon antológiába rendeződött anyag megkívánta a megjelenést, és hogy címet, nevet kapjon. Hát kapott: Mirodalmunk.
Akinek kedve támad csatlakozni a Mirodalmunk alkalmi alkotóközösségéhez, szívesen megosztja érzéseit, gondolatait, küldje el írását, boldogan elolvassuk, mert ezekből a szövegekből is kiderül, közünk van egymáshoz.
Salka Zsuzsanna
Szabó Bernadett: A HALOM
Az utcán kajtatok hajnal óta, szinte minden második fánál nyomot hagytam, csakhogy a többi szemtelen jószág fejébe vésse, hogy bizony ez az én szent és sérthetetlen területem. Élvezem a bundámra sütő nap sugarait, és csak a tegnap látott szépségre tudok gondolni, na meg hogy milyen jól is mutatna az oldalamon.
Hűvöset érzek, egy árny magasodik fölém. Hm...mintha szalonna szag csapná meg az orromat. Morgok egyet, majd nagy nehezen sikerül a szememet is kinyitnom. Sajnos, csalódnom kell. Csak egy elég barátságtalan, fekete csukás, szőrtelen alak takarja el előlem a kilátást. Szúrós szemmel nézek rá, hátha veszi a lapot. Azonban rám se hederítve, önelégült mosollyal az arcán, túr bele rendezett frizurámba és egy olyan gombos téglát nyom a képembe, amiről a leghamarabb fel lehet ismerni a szőrtelen fajt. Mintha motyogna magában valamit. Csupa édes becéző C-t hallok.
A szőrtelenekről tudniillik, hogy máshogy nyávognak, inkább motyognak, olykor elég borzalmasan. Viszont próbálnak utánozni minket. Keze fülemet kezdi el vakarászni. Hm… Simogass még… Igen… Ott… Ez Az… Egy vicces madzag lóg a füléből, amit szerencsésen sikerül is megszereznem. Mintha enyhén zsír íze lenne. Motyog még valamit, majd egy utolsó simítás kíséretében, újra csak én vagyok és a sugarak.
Megint érzem azt a nyálcsordító illatot, a titokzatos idegen távolodó alakja felöl. Feltápászkodok. Talán ma, nemcsak az illatát érezhetem meg. Gyorsan szedem tappancsaim a hideg kövön, majd utána nyávogok, hogy azért igazán megvárhatna. Erre félig szőrös fejét rázva felkapott grabancomnál fogva, és nagy léptekkel elkezd vissza vinni napozó helyem felé. A magasból látom, hogy egy ijesztő, bicegő, maszkos alak közelít felém és a szalonna szagú barátom felé. Olyan ismerős ez a bicegés, és mintha az öreg szőrtelen gazdám hangján motyogna valamit. A nevemet is hallom, a szája helyéről. Ez bizony ő!… de miért vesz el a fürge barátom mancsából? Elköszönök tőle, kétségbeesetten. Erre egy köhögő rohammal viszonozza. Na, ez is híján van a jó modornak… Ajaj… ezt most az a gyönyörű cirmos is végig nézte az utca túloldalán. Gazdám beráncigál magával a házba és nyájasan cirógat, csakhogy én azért sem fogok neki dorombolni. Oh… de ezen, az a finom tonhal… ha elém tolod… változtathat… Úgy- úgy… igen… De mégis, miért van mostanában itthon olyan sokat? Máskor már reggel felszívódik és estig haza se dugja szőrtelen orrát. Olyan mintha vele együtt híznék… Ezt a szőrt utánzó, elnyűtt nadrágot is ritkán látom rajta, de jobb is… legalább büszkén viseli a karmaim nyomát, azóta nem is nagyon visz a vizes kád közelébe…
Egy hét, ennyi idő telt el azóta, hogy az alattvalóm utoljára kitette a lábát a házból. Legalábbis ő emiatt sopánkodik. Azóta állandóan csak a színes doboz előtt ül, görnyedten, az eddig rendezett bundáját is elhanyagolja. Lustábbnak tűnik, mint általában. Már nem méltóztatik velem játszani, hiába provokálom, hogy kajtasson utánam. Egyszerűen csak néz engem és szólongat. Amikor legutóbb az utcán bóklászott, valami ízléstelen maszkkal fedte el az arcát, pedig végre kinőtt a bajsza, erre eltakarja. És a hangok: amiket kiad magából, félelmetesek, annak a kütyünek a szájában viszont egyszerűen nevetséges hangja van. Ha legközelebb rigót látok, talán elkapom, hogy ő is hallja a különbséget egy kétségbeesett madár csipogása, meg aközött a műanyag vacak között, amit a fogai között tart. Nem is csoda hogy folyton elszörnyedve nézi. Ezt még úgy, ahogy sikerült elfogadnom, de azt… hogy az ételt
már nemcsak magától kezdi megvonni, felháborító! Attól hogy neki nincs étvágya… tehetek én arról, hogy csak kis bogyókkal tömi magát? De hisz ezen segíthetünk! Ezzel a gondolattal kelek útra a rágcsáló pusztító körutamra, hajnaltájt. Talán majd egy kis étrendváltozás segít az étvágytalanságán, ha már ő képtelen ilyen módszerekhez folyamodni, még a végén lustaságában éhen mer halni! Már egy fél nap is eltelhetett, mikor megindulok büszkén zsákmányommal a megszokott útvonalam mentén a biztonságot nyújtó otthonom felé. Majd ez segíteni fog a baján. Kis híján összegabalyodtak a mancsaim a fülsüketítő, vinnyogó autó hallatán, amely mellettem süvített el az út mentén. Sokszor gurult már el régebben a gazdám ezzel a borzadvánnyal. Visszanyerve egyensúlyomat baktatok tovább, gömbölyded alakom alig akart becsusszanni a kapu alatt. Hogy fog örülni, ha meglátja a küszöbön! Kiabálok, hogy engedjen be, de semmi választ nem kapok. Biztos megint elment estig a kis puccos öltönyében. Ha hazajön, leszidom, hogy már megint itt mert hagyni egyedül! A sarokban, a díszes tálkámból friss illatok csapják meg az orromat, és máris másra terelődnek el a gondolataim. Jé, mennyi kaja!
Teli pocakkal terülök szét a sarokban, úgy érzem, hogy mindjárt kipukkadok. Várakozásomban véletlenül elszundítok, de ébredés után újból egyedül találom magam. Ez így megy másnap reggelig, amikor is már azon az elhatározáson vagyok, hogyha haza is mer jönni talán, nem szidnám le annyira. Olykor, ezt a bánatomat el is felejtem. Elég hozzá egy felbukkanó apró, keresgélő verebecske. Gazdám mindig leszid, ha meglátja, hogy mit művelek velük. De...De…most nincs itt...talán picit megpiszkálhatnám…úgyis itt hagyott, milyen önző dolog már tőle?! Ennyit csak megérdemlek... Ha vissza is jön, biztos éhes lesz. Estére már két elejtett vad sorakozik a küszöbön. Naponta ez a szám mindig bővül eggyel, nagy sóhaj kíséretében, hogy talán majd ma... Reszketve kuporodok fel egy kint hagyott szék párnájára, és próbálom feleleveníteni milyen is volt, mikor még este hagyta, hogy szétterüljek a puha ágya sarkában. Persze ebből mindig az lett, hogy reggelre már a szőrös mellkasán találtam magam. Mikor kúszott alám, nem is értem…
Egy nap hívogató szavakra ébredtem utcai napozóhelyemen a kerítés előtt, éreztem, hogy árnyék vetül rám. Kipattanó reménykedő szemem ismét egy fekete csukára tekint. Hisz ő a barátom… csak ő az… Alig látszódott ki az arca a hatalmas, nagy maszk alól. Örömmel ölelt magához, én pedig fülsüketítő dorombolással viszonoztam. Vajon tud róla valamit? Jól van?
Mintha csak meghallotta volna gondolataimat, szomorú tekintettel nézett le rám. Mormogott valamit az orra alatt, majd felkarolt, bordáimat kívülről a karja, belülről pedig egy ismeretlen fájdalom nyomta, és kettesben világgá mentünk.
A halom talán a mai napig is ott várakozik a küszöbön…
Mindhiába.
Baliga Tamara 10.A: Karantén vers
Jött az üzenet: Holnap már ne gyere!
Az iskola kapuja bezárva. Digitális oktatás indul ma. Hallottam, támad a vírus,
De ennyire komoly a cirkusz?
Maradj otthon!
Mert üres az iskola.
Komoly a baj, Sokan még nem tudják. Moss alaposan kezet! Ezt mondja Győrfi Pál.
Kinyitom a csapot, Onnan is őt hallom, Alapos kézmosás, Ez most jó dolog.
Telefonomhoz nyúlok, De megszólal épp. A szóvivő hangja Onnan is okít még.
Inkább itthon maradok, Jöjjön a tananyag!
Karantén idején, Van idő, tanuljak.
A veszélyhelyzet meddig tart?
Karanténban a fél ország.
Ha nem tartom be a szabályokat,
Holnap késő már.
Fülöp Eszter 12.C: Remény
Hinnünk és éreznünk kell, hogy az élet szép.
Hinnünk kell, ha most még nem is, de egyszer lehetünk szabadok.
Türelmesen várnunk kell a jóra, a hozzánk szóló segítő szóra.
Ha egyedül vagy, minden nehézzé válik, hidd el, segíthet rajtad egy láthatatlan kéz.
A kéz, amely felemel, arcodra mosolyt csal.
Megtalálod bárhol, de hinned kell benne, hisz bajban ő az egyedüli remény. Istennek hívják, és veled van akkor is, ha már elveszett a fény.
Jancsik Hanna: Karantén
Reggel arra kapom fel a fejem, Hogy anyám jön be mérgesen, S rám kiált, hogy
10 óra van, menj tanulni szépen.
Leülök a gép elé, Csodálkozva nézem,
Hogy minden tanár elküldte az anyagot, s feleltet már régen.
Megnyitom az emailemet, 50+ üzenet,
Már csak azt nem értem,
Hogy fogom elvégezni mindezt.
A kódot küldi a tanár, Zoomon óra van,
Német szavakat kérdezi,
S én egyet se tudok, nagy a baj!
Vége van a tanulásnak, Kimegyek az udvarra, Leülök a padra,
S ellazulva olvasgatok ottan.
Mire végzek beesteledett, Bemegyek a lakásba, Lefürdök gyorsan,
Majd az ágyba zuhanok lassan.
Jancsik Jázmin: Karantén
A karantént én elképzelem Egyszerűen szépnek, Alszok akár délig is
Ha úgy tartja kedvem.
Majd miután felkelek, Kicsikét még pihenek,
Nem sürgetek semmit semmit sem
Hisz van időm mindenre.
Amikor csak szeretném Barátaim itt lesznek, Átvészeljük nehezen Ezt a néhány hetet.
Ehelyett én mit kapok? 7-kor kelek, egyből talpon,
Házimunka, google classroom, Este meg az ágyba hullok.
Barátaim reménykednek Mikor lesz már végre vége?
6 hét telt el, elég lesz,
Találkozhatnánk már végre.
De ez is csak egy kívánság, Bőven van még belől.
Hátha most már véglegesen Vége lesz az egésznek.
Jónás Helga: Karantén
Először is azzal kezdeném, hogy soha nem gondoltam volna, hogy ki fog alakulni ez a helyzet. Személy szerint én elég rosszul éltem meg ezt a dolgot, az elején lelkileg megviselt, ma már kezdek hozzászokni. Az egész úgy kezdődött, hogy teltek normálisan a napjaim, mint mindenki másnak, majd egyik napról a másikra egyszer csak megváltozott minden. Először anya azt mondta, nem mehetsz sehova, semmi buli, semmi barátok, a családunk érdekében itthon kell maradnod. Már ez is rossz volt, hogy mindenki találkozik mindenkivel, csak én vagyok itthon, így éreztem. Aztán jött az, hogy iskolába sem mehetünk, megint semmi barátok, senki körülöttem, csak családtagok, egyszerűen úgy éreztem, meg fogok ebbe bolondulni. Nagyon fájt lelkileg ezt így megélni, volt, hogy sírtam ezért éjszaka, annyira megviselt lelkileg. A barátokkal kitaláltuk, együtt filmezünk hívásban, majd megbeszéljük a tartalmát, DE azért mégsem adja vissza azt az érzetet. Azt hittem, nyolcadikból kilépek és ilyen buli, olyan buli, így haverok, úgy haverok, ehhez képest bele vagyok kényszerítve, hogy itthon üljek. Utálok már lassan gépezni, meguntam az összes közösségi oldalt, egyszerűen csak személyesen szeretnék már találkozni a barátaimmal, egy jót beszélgetni, szalonnát sütni, együtt nevetni, jól érezni magam. Amikor iskolába jártam, arra vágytam, hogy itthon üljek, Tv-t nézzek, mint a mamák, hogy semmit ne kelljen csinálni. Ma már azt mondom, inkább visszaülnék az iskolapadba, tanulnék úgy, ahogy kell, felelnék, csak kapjam vissza a szabadságom. Ameddig nem vesznek el tőlünk valamit, azt hisszük, természetes dolog, hogy van, majd ha hiányzik, rájövünk, mennyire is értékes. Ha visszakapom a szabadságom, biztos vagyok benne, hogy másképp lesznek a dolgok. Én itthon ülős csaj voltam, inkább itthon filmezni, pihenni szerettem. Ma már úgy gondolom, ha ennek az egésznek vége, soha többé nem akarok itthon ülni, majd mindig menni, csinálni valamit, élményeket szerezni. Legalább a vírus megtanít minket arra, hogy lássuk meg, mi az, ami az életünkben értékes. Ha már más jó hozadéka nincs, legalább az emberek szemét nyissa fel, hogy mi az, ami a mindennapi rohanás mellett fontos. Azért jó még ez a helyzet, mert együtt vannak a családok, mindenkinek van ideje a másikra. De én feltettem azt a kérdést anyának, hogy „Mi van, ha ez örökre így marad már?” ,,Mi van, ha nem lesz többet suli?” El is mondtam, hogy a világ részéről elég nagy butaság lenne, ha ezt hagynák, mert a gyerekek már így is gépfüggők, alig tudnak normális kapcsolatokat kialakítani. És akkor mi lenne, ha ez így maradna? Alig beszélnének az emberek egymással. Így is már annyi modern robot, dolog, tárgy készül a világon.
És ha itthon leszünk, mi lesz, a végén a robotok fogják uralni már a földet? Számomra elég nagy felelőtlenség lenne, ha úgy döntene az összes ország, hogy marad az online oktatás. De ha maradna is, akkor mi lesz azokkal a családokkal, akik sokan vannak? Ahol nem tehetik meg, hogy öt laptopot vegyenek? Még jobban elbutulnak az emberek. Akik meg megtehetik, hogy gépet vegyenek, azoknak a gyerekei meg függővé válnak, már így is függők vagyunk. Ha marad ez a rendszer, mi lesz? Sokszor már megkérem a családot, hanyagoljuk ezt a témát. Már lassan ez a story is olyan lesz, mint a despacito, már ez is a csapból folyik. Bekapcsolom a Tv-t, rögtön ez fogad, és ez lelkileg nyomaszt.
Minden esetre remélem, ez hamar véget fog érni, mert úgy érzem, ha ennek vége, akkor a diliházban fogok kikötni. Ezek azok az érzések, amik jelenleg bennem uralkodnak.
Juhos Liliána: Karantén
2020-as évet írunk, Megjelent a nagy vírusunk. A vírus neve Korona,
A Kínaiaktól lett szaporítva. Minden ember megrémült, Ezért mindenki megfélelmült. Az idősekre veszélyes,
ezért senki sem örvendez. Senki nem mehet sehova, csak a boltba és a melóba.
De mi fiatalok unjuk magunk,
Még az osztálytársakkal se találkozunk. Tanulni is otthon kell,
Kócosan,és kipihenve ébredünk fel. Elviselünk minden rosszat, Hallgatjuk a panaszokat.
Ha egyszer vége lesz ennek az időszaknak, Végre kiszabadulunk a szabadba.
Együtt lehetünk a sok baráttal, Ennek nem lesz semmi akadálya. Alig várom ezt a napot,
Hogy senki se adjon maszkot, Vége legyen ennek az egésznek, és mindenki mehet a szélnek.
Kiss Ágnes: Karantén
-Szóóóval… akkooor elmehetek a buliba?
-Nem!
-De hisz azt mondtad, majd megbeszéljük!
-És így is lett… Megbeszéltem apáddal.
-De az nem én vagyok! Én azt hittem velem!
-Közöltük veled, amit megbeszéltünk apáddal.
-Ez nem fer!... Bezzeg ti mehettek mindenhova!!
-Ami azt illeti drágám, te is eljárhatsz dolgozni meg boltba, csekkeket fizetni -és a nagyihoz is eltekerhetsz vinni neki kaját meg ilyen dolgokat –helyettünk.
-Jó, oké… Értem én. Nektek mennetek kell. Na de mi van a szomszéd Juci nénivel??! Minden nap 8:50-től ott ül a kapuja előtt és várja az utca másik oldalára Terike nénit, hogy 9-kor együtt menjenek a Spárba (mert szerintük ott a legolcsóbb a cukor) és az úton meg végig pletykálnak a Magdi néniről.
-Ők nem a gyerekeink, és boltba mennek. Különben is… Nem szép dolog hallgatózni. De anya!! A házban csukott ablakok mellett is hallom, ahogy kiabálnak. Én nem akarom
hallani, csak épp muszáj, mert szerintem nem véletlenül 9-től járnak NYUGGER mód vásárolni. Tök süketek, mint az ágyú. Nem véletlen hallom őket innen is…
-Nos az más, de nekik elmész boltba???
-….
-Na, látod!...És kérlek, ne légy tiszteletlen az idősekkel.
-Oké, akkor nem süketek….Biztos az önkormányzat meg a közútfelügyelet hibája, hogy nem hallják egymást.
-Micsoda?
- Semmi, semmi..Naaa, akkor elmeheteeeek?
-Felejtsd el!
-DE aaaajjjj! Apaaaaaaaa! Beszélj anyával.
-Rendben kicsim. Szívem gyere, beszéljünk kérlek.
-Mondd drágám.?
-Milyen napod volt?
-Oo…remeeek! És neked?
-Nekem is, köszi,
-Váááááááááááááááááá! Ilyen nincs!!!! Ez nem feeer!
-De drágám, hisz te kértél, hogy beszéljek anyáddal… Én beszéltem.
-De a buliról.!
-Jaaaaa, hát sajnálom. De hiszen már arról is beszéltem vele. És megbeszéltük.
-De velem neeeem!!
-De igen. Most közöltük. Nem mehetsz!
-Jóó, de egyébként is ez csak kijárási korlátozás!
-Tényleg, szivecském… igaz akkor kérlek, vidd ki a kukát, mert péntek van és az utcára meg még kimehetsz.
-Anyaaaaa!
-Igen drágám?
-Semmi…
-Akkor jó kicsim.
Majoros Eszter
Londonban élt egy gimnazista lány, akit Izabelnek hívtak.
Izabelnek nem voltak barátai, mert ő más volt, mint a többiek: csendes és visszahúzódó természete lévén elvolt a saját gondolatvilágában. Viszont nem lehet tudni, milyen meglepetéseket tartogat az élet.
Az influenza járványok mindig január-február környékén kezdődnek évről-évre, ez egy ritmikusan ismétlődő folyamat. Ám idén az orvosok felfedezték, hogy ezúttal komolyabb betegségről van szó.
A súlyos járványnak köszönhetően iskolákat zártak be és karanténba kellett vonulni, amíg a járvány le nem csendesedik. Na de nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, bár a legtöbb ember nehezen viselte a karantént. Végül is ki érezné jól magát otthon bezárva?
Izabel gyakran nézegette a Facebook oldalakat, hátha talál valami érdekeset. És az internet segítségével pont a járvány kellős közepén megismerkedett egy fiúval, aki a jelek szerint épp olyan különc természetű volt, mint Izabel.
Egy George nevezetű fiatal emberről volt szó, aki mint Izabel, ő is zárkózott magatartású, de ahogy telefonon beszélgettek egymással és jobban megismerkedtek, rájöttek, hogy ők ketten szinte teljesen egyformák: George is egy humoros, udvarias és intelligens diák. Mindenben támogatták egymást lelkileg, és nagyokat nevettek, hisz erre a jókedvre mindenkinek szüksége lett volna ezekben a nehéz időkben. A gimnáziumi érettségi után majdani közös jövőjüket tervezgették. Egyelőre már ez a rendszeres beszélgetés is csodálatosan élvezetes volt. Mindkettőjüknek szüksége volt egymás társaságára, főleg a szomorú és nehéz napokon. Izabel kicsit kétségbe esett, amikor George napokig fel se hívta őt telefonon, és az üzenetekre is csak egy-egy szóval válaszolt. Mint kiderült, Georget
rendkívüli módon lefoglalta a vizsgákra való felkészülés, de ez a nehéz
időszak a kapcsolatukban szerencsére nem tartott sokáig.
Amíg az egész világon elterjedt a járvány, és mindenki kétségbe esve küzdött a munkáért és a megélhetésért, addig Izabel megtalálta a nagy Ő-t, és minden napja örömmel telt, ahogy George-nak is. Így sikerült átvészelniük a karantént, és Izabel is rájött, hogy minden rosszban van valami jó.
Nagy Johanna: A karantén
- Anya, anya, mesélj nekem esti mesét. – a kislány gyorsan édesanyja karja után kapott, mielőtt az távozott volna a kis szobából.
- Rendben, kincsem – válaszolt az anyuka, miután látta, hogy gyermeke nem igen
akarja elereszteni.
- DE, csak miután bevetted a gyógyszered – tette még hozzá gyorsan. A kislány heves bólogatásba kezdett, majd elengedte anyukáját, aki gyorsan előkészítette a gyógyszert majd megitatta lányával. mielőtt az meggondolná magát. Ahogy nézte gyermeke láztól kipirosodott arcát, visszaemlékezet arra az időre, mikor fordított volt az állás és az ő anyukája halálra aggódta magát, hisz akkoriban tőrt ki egy világjárvány.
- Most már jöhet a mese! – mondta a kislány és magához ölelte kedvenc mackóját.
- Egyszer volt hol nem volt. Élt egyszer egy hercegnő. Ez a hercegnő nem olyan volt, mint az eddig ismertek. Nem palotában lakott, ahol ezer meg egy cseléd leste minden kívánságát, hanem egy kis házikóban a szüleivel és egyetlen egy testvérével. Átlagos életet éltek addig a napig, amíg egy hatalmas nagy járvány fel nem ütötte a fejét a városkájukban. A borzalmas kórság miatt az emberek bezárkóztak a házukba. Ha kimentek az utcára, akkor szájmaszkot és kesztyűt húztak, és fél percenként kezet mostak. A hercegnő és a családja is ugyanígy tett, megtettek mindet, hogy elkerüljék a betegséget. Ám egy nap borzalmas dolog történt. A királyné igen beteg lett. .Minden jel arra utalt, hogy a királyné elkapta a kórságot. A járvány miatt a sima orvosok nem rendeltek, pénzük meg nem volt, hogy magánorvoshoz menjenek. Így nem tudtak biztosra menni, hogy a királyné elkapta a járványt. A király úgy döntött, hogy feláldozva magát elmegy „intézkedni”, hátha sikerrel jár, és a tárgyalások alkalmával kap egy kis pénzt, hogy meggyógyíttassa feleségét. Mielőtt útnak indult volna, a hercegnőhöz fordult.
- Hercegnő! Igen nagy feladatot bízok rád! Távollétem alatt kérlek, figyelj és
gondoskodj jó anyádról!
- Ne tessék aggódni, édesapám, minden tőlem telhetőt megteszek érte.
A király távozása után a hercegnő szaladt is ápolni a beteg édesanyát. Teát, levest főzött neki, hidegvizes borogatással próbálta csillapítani mind a lázát, mind a köhögését. 3 nap, 3 éjjel a hercegnő ott virrasztott édesanya mellet. A 4. napom a király hazatért egy orvossal. Az megállapította, hogy szerencsére nem a kórságban szenved, csak egy egyszerű vírusban., Felírt neki gyógyszereket, majd távozott is. A gyógyszerek segítségével a királyné hamar felépült betegségéből a király és a hercegnő legnagyobb örömére. Azóta is együtt uralkodnak, amig meg nem haltak. Vége – Miután felébredt az édesanya a mesélés utáni transzból, kislánya felé fordult, aki már édesen szuszogott. Felállt helyéről, odalépett a kislányhoz, homlokon puszilta, majd sarkon fordult s távozott a kis szobából.
Nyikos Virág: Karantén
Telefoncsörgés
Lilla Szia, Dorina! Mizujs? Akkor este jössz a buliba?
Dorina Szia! Semmi különös. Várjál, megkérdezem anyát, de szerintem el fog engedni. Lilla De, úgy mondd, hogy nem lesz pia, jó? Hahóó? Dorina!
Dorina Bocsi, csak elkalandoztak a gondolataim. Petiről. Már alig várom, hogy találkozzunk. Remélem, még nem szedett fel senkit.
Lilla Biztos, hogy nem szedett fel senkit. Nem rakott képet instára. Dorina Úristen, mit vegyek fel? Ruhát? Vagy ahhoz még hideg van? Lilla Nincs hideg ahhoz, a pirosba gyere, biztos tetszeni fogsz neki! Dorina Oké, köszi. Na, megyek, megkérdem anyát. Szia.
Lilla Sok szerencsét! Szia.
.
.
.
Dorina Anya, lehetne egy kérdésem? Anya Persze. Baj van?
Dorina Nincs. Este lenne egy összejöv…
Anya Neeem. Mégis hogy képzelsz, ilyenkor közösségbe menni? Te nem olvasol híreket? Dorina De miért? Itt senki sem koronás! Csak egy sima filmnézős este lenne pár lánnyal.
Anya Tényleg? Ha… csak páran lesztek… éppenséggel elmehetsz. Dorina De jó. Köszi, Anya. Fel is hívom Lillát.
.
.
.
Dorina Na szia. Anya megengedte, de nem mondtam, hogy buli lesz. Lilla Szia, de jó.
Anya a háta mögött épp belép a szobába
Anya Ezt most komoly? Hazudtál nekem? Dorina Bocsi, le kell tennem, itt van Anya. Lilla Szia…
Anya Na, ezért nemhogy a korona alatt, de utána sem fogsz bulizni.
Dorina De Anya! Fiatal vagyok! Nekünk fontosak az ilyen összejövetelek, te is biztos sokat buliztál. Anya Fiatal és felelőtlen. Gondolkozzál már! Most nem véletlen van karantén! Lehet, nem tudsz róla,
és mégis valaki elkapta a vírust. És nem, nem jártam sokat bulizni, még úgy sem, hogy nem volt
karantén. Megyek fel is hívom a többi szülőt.
Dorina Ne csináld már basszus, legalább a többiek bulizzanak, ha már nekem ilyen sárkány, mindent túlaggódó anyám van, aki mindent elront.
Anya Hogy beszélhetsz így? A saját anyáddal? Dorina Pont így!
Anya Az olyan nagy bűn, hogy aggódok az egészségedért?
Ezután az anyuka becsapja az ajtót
Vaskor Gréta: Karantén vers
1. Már hat hete bezárva, ülök a lakásba.
Hiányzik a sport és a napsütés, a barátaimmal a szalonnasütés.
2. Magyar óra, Történelem, nem is olyan nehéz nekem.
Itthon ülök és tanulok, sajnos nincs is más dolgom.
3. Húsvétolás is csak a lakásban maradt, nézhettem Győrfi Pált és a falat. Festettem tojást is nagy kedvel teli,
de tudtam, hogy a csengőt úgysem nyomja meg senki.
4. Szeretnék már táncra menni, és a barátokkal jót nevetni. Iskolába menni reggel, hazatérni jó jegyekkel.
Zsíros Noémi: Karantén
Amikor bejelentették, hogy karantén lesz, és nem mehetünk sehova, akkor egy kicsit megijedtem és nem tudtam, hogy mi és hogy lesz. Nagyon furcsa volt az első 1-2 hét, de én viszonylag gyorsan hozzászoktam. Rossz volt, hogy a családtagokon kívül nem látok más embereket, és a barátaimmal se találkozhatok. Ezáltal többet beszéltünk/ beszélünk anyáékkal, mivel egész nap össze vagyunk zárva. Nekem nagyon nem tetszett ez az egész, de ahogy eltelt már 3-4 hét, eléggé hozzászoktam, hogy állandóan itthon vagyok.
Nem tudtam, hogy fogunk tanulni, vagy dolgozatokat írni. Voltak, akik azt mondták, hogy nem járunk iskolába és akkor majd nyáron kell ledolgozni, vagy, hogy újra fogjuk járni az évet. Végül digitális oktatás lett. Ettől is eléggé megijedtem, mert fogalmam sem volt arról, hogy ez milyen. Féltem, hogy majd nem fogom komolyan venni, vagy el fogom felejteni, hogy mikorra milyen házit, beadandót kell csinálnom. Azt hittem, hogy nehezebb lesz, de szerencsére teljesen pozitívan látom a dolgokat ebben az újonnan kialakult helyzetben, így, hogy már 3-4 hete ez az oktatás van, kezdem megszokni és nekem viszonylag tetszik is. A bezártságot már kevésbé tudom élvezni, de ez szerintem hozzáállás kérdése. Az elején én is nagyon rosszul álltam hozzá a dogokhoz, mert rossz volt, hogy a barátaim hirtelen eltűntek a környezetemből. Most már kezdem feltalálni magam és nemcsak a gép előtt ülök, és tanulok, hanem beosztom az időm és így nem fáradok el annyira, mint az elején.
Összefoglalva szerintem élvezni kell most ezt a helyzetet is és pozitívan nézni a dolgokra, például, hogy most rengeteg időt tölthetünk a családdal. Én azt gondolom, hogy nem rossz a digitális tanulás se, csak hozzá kell szokni nekünk is és tanárainknak is.