Így szól az Úr…: Mikor fogsz már végre megalázkodni előttem? (2Móz 10,3a)

Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. (Jak 4,7)

Magyar kultúra napja

1989 óta ünnepeljük nemzeti kultúránk napját január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon véglegesítette Csekén a Himnusz kéziratát. Iskolánkban énekkel, verssel és zenével szeretnénk felhívni a figyelmet kultúránk szépségére, nemességére.

Az első műsorszám Kölcsey Ferenc Hymnusa volt. Előadta Mester Dóra, aki a Kölcsey Ferenc versmondó és népdaléneklési versenyen harmadik helyezést ért el.

Ezt követően Garai Hajnal a Ghymes együttes Duna partján című kompozícióját mutatta be ukulele kísérettel.

A reformkor másik nagy géniuszának, Vörösmarty Mihálynak Gondolatok a könyvtárban című versét Kovács Panna tolmácsolta, aki a fent említett Kölcsey versmondó versenyen ezzel első helyezést ért el.

Ezt követően Kiss Ágnes mondta el Arany János Ágnes asszony című híres balladáját.

A hazaszeretet egyik legszebb lírai megfogalmazását Radnóti Miklósnak köszönhetjük. A vers címe: Nem tudhatom, előadta több versmondó verseny győztese, Bondor Boglárka.

Ünnepi műsorunkat zenével zártuk. Fabó Csenge és Megyik Róza fuvola duója Rondót játszott.

 

  • 01
  • 02
  • 03
  • 04
  • 05
  • 06
  • 07
  • 08
  • 09
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen