Ha valaki szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és legott el fogja bocsátani őket.
Máté 21,3

Evangélikus Iskolák Kutató Diákjainak I. Konferenciája

A 2018-2019-es tanévben – hagyományteremtő céllal – először került megrendezésre az Evangélikus Iskolák Kutató Diákjainak I. Konferenciája. 2018. november 30-án, a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban. 42 diák részvételével 31 dolgozat került bemutatásra. Az izgatottan gyülekező résztvevőket Gadóné Kézdy Edit, a vendéglátó Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatónője köszöntötte. Bevezetőjéből derült ki, hogy a bemutatók 4 szekcióban kerülnek meghallgatásra, s háromfős zsűrik minősítik az előadókat. Az áhítat után Dr. Jeszenszky Sándor előadásával hangolódhattak rá a résztvevők a konferencia munkájára. Dr. Jeszenszky Sándor az ELTE Technikai Tanszékének egykori docense, a Magyar Elektrotechnikai Múzeum főigazgatója elektrotechnika-történeti eszközök rekonstrukciójával és laboratóriumi vizsgálatával is foglalkozik, előadása interaktív módon, sok kísérlet bemutatásával ismertetett meg minket az elektromosságtan rejtelmeivel.

Gimnáziumunkat Lauday Marcell (12.B) a Magyar nyelv és irodalom szekcióban, Urbancsok Anett (12.A) a Társadalomtudományi szekcióban képviselte. Marcell dolgozata az Angol  helyesírás problémáiról szólt. Marcell egy olyan általa szerkesztett könyvön dolgozik, amiben összegyűjti a helyesírási anomáliákat és azt, hogy a szavak etimológiája szerint ő hogyan írná azt másképpen. Előadása erről a gyűjteményről szólt. A zsűri több kérdést is feltett az érdekes téma kapcsán, s a végén arany minősítéssel értékelte munkáját. Segítő tanára Janurik Viktória volt. Anett gimnáziumi évei alatt több pályázaton vett részt sikeresen, legjobb kutatómunkáit gyűjtötte össze bemutatójában. A zsűri elismerő bólogatásai ezüst minősítést eredményezett. Segítő tanára Kituljak Eszter.

A bemutatók közti szünetben szendvicsebéd frissítette fel a résztvevőket, az előadások után az Evangélikus Múzeumban tehettünk látogatást. A nap zárásaként került sor az eredményhirdetésre. A kutatódiákokat és felkészítő tanárokat a konferencia megálmodója, Dr. Érfalvy Lívia, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium igazgatóhelyettese is köszöntötte. Elmondta, hogy a diákok a sok tartalmas és gondolatokban gazdag pályaművel és előadással bebizonyították kitartásukat és lelkesedésüket a kutatómunka iránt, hiszen nem kis áldozat a túlterhelt mindennapos iskolai munka után még a tudományos munkával is foglalkozni.  Minden résztvevő oklevelet és könyvvásárlási utalványt kapott.

Kituljak Eszter és Janurik Viktória – mentor tanárok

 

  • 001
  • 002
  • 003
  • 004
  • 005
  • 006
  • 007
  • 008
  • 009
  • 010
  • 011
  • 012
  • 013
  • 014
  • 015
  • 016
  • 017

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen